|
Események
|
|
|
„Nálatok még térerő sincsen”
2002. szeptember 29.
Rum - Rábahídvég: 1 - 1
Vas megye, I. osztály
|
A megyeszurker mozgalom nyitánya. Szombathelyi túránk során a helyi napilapban (Vas Népe) szúrtuk ki a két szomszédos falu rangadóját. Ekkor még tapasztalatlan háromtagú különítményünk a pálya melletti büfében nyitott. A pálya mellett tekepálya, a büfében még melegszendvics is kapható, természetesen meccsidőben a sör a vezértermék. A többiek (Bari és Joe bácsi) üdítőztek, én (Dzsí) megvettem a jogos Borsodit és mentünk volna be a pálya mellé, hogy hatalmas lendülettel, szurkoljunk Rumnak. Sajnos engem azonnal kivezetett két rendező, mert a pályára sörösüveget nem lehetett bevinni (ebből majdnem kisebb tragédia alakult ki, mert engedelmesen visszahúzódtam ugyan a büfébe, ám egyetlen ígéretes hazai támadást sem akartam elmulasztani, így fél perc alatt megittam az üveg sört, annyira rosszul esett, hogy utána az egész első félidőben, a joggal elvárható lelkes buzdítás helyett levegőért kapkodtam, szünetben jött el csak a gyógyulás). A büfében szerzett új barátunkkal (lokális futballőrült alkoholista, aki folyamatosan és érthetetlenül hangoskodott, jellemző téma természetesen a bíró anyja volt, de néha görög szigetek nevét is mondta, pontosan nem visszavezethető kontextusban) néztük a meccset, ahol nem látszott a másnapi Sportból megtudott hatalmas különbség (Rum éppen első, Rábahídvég utolsó előtti volt a tabellán), mert a vendégek jó játékkal elvitték az egyik pontot. A szurkolók között feltűnően sok ötven körüli hölgy is volt, akik még a tapasztalt meccsrejárót is meglepő szidalmakkal bombázták egymást: – Mocskos szeszváros! – Te meg mit kiabálsz? Nálatok még térerő sincsen! Képeinken látható, ahogy Joe Bácsi „betalált” a kapuba és telefonon tudósít a meccsről (vélhetően a Magyar Mezőgazdaságot, hiszen az FVM kiváló munkatársa ott szokta elhelyezni sertéstenyésztési praktikákról szóló remek cikkeit), illetve egy tájegységi javaslat, a gyönyörű kistemplom Csempeszkopácsiban, ahová a meccs után még benéztünk (a képen Dzsí még szurkolói lendülettel ujjong). A bajnokság végére Rum alaposan visszaesett, így továbbra is Vas megyei első osztályú meccseken látható, sajnos Rábahídvég viszont nem húzott bele, így ők ma már csak a megye II-ben láthatók. Szerzõ: Dzsí
|
|
Képek:
|
Csempeszkopácsiban még meccshangulatban
|
Joe Bácsi a pótkapuból tudósít
|
|
Vissza
-------- Webmester: Dzsí öccse 2003 --------
Ajánlott böngészõ: Internet Explorer 6.0
Ajánlott felbontás: 800*600px
Támogatóink:
|
|