Hosszú, négynapos ünnep Berlinben, alapvetően remek program, dehát megkezdődött közben itthon a bajnokság. Oké, gondoltam magamban, sőt mondtam is Alminak, minden múzeumban benne vagyok, jöhetnek a Fal-maradványok, tornyok, kapuk, festett Trabantok, sőt akár „kedvencem” a bevásárlás is, de a négy napba, azért egy helyi meccsnek bele kell férnie. Bele is fért, bár a választásom egyszerre volt jól sikerült, és egyszerre volt elrontott. A berlini Freizeit Liga, vagyis szabadidős bajnokság olyan amatőr, amilyet csak el lehet képzelni. Két szabály van a nevezésre, betöltött 18 év és semmilyen más klubban nem lehet igazolt játékos a csapattag. Ez megtetszett nekem, és a felkészülés közben olvasva a hatodik osztályú meccsen kitört 600 ultrás (!) balhéról, illetve Esterházy Péter legújabb focitémájú könyvének német amatőr milliőjéről azt hittem, ezen a szinten is bőven vannak nézők. Ráadásul a BSV Al-Dersimspor, az elsősorban női csapatáról ismert amatőrklub, a város egyik legszebb, és legbelvárosibb pontján fogadja vendégeit, sőt, ha azt is elárulom, hogy a Dersimspor, török vendégmunkásokkal bőven megtűzdelt csapata a berlini nagyklub, a Hertha fanatikusaiból verbuvált HFC Holland Mühle (ez egy ultracsoport) focistáit fogadta, remek derbinek ígérkezett. Az is volt, bár a műfüves pályán történt izgalmakat alig 10-20 néző követte, és a színvonal, hát finoman szólva sem volt höch (hogy stílszerűen némi német nyelvtudást is csillogtassak). Pedig az Anhalter Bahnhof mellett fekvő pálya festői, hiszen az egyik kapu mögött döbbenetes műemlék látható. Berlin egykor volt legnagyobb pályaudvarából csak egy kis részlet fal maradt, gyakorlatilag a főbejárat. Ha szemből lő a csatár, vagy gólt lő, de ha fölé bombáz, akkor pedig jó eséllyel betalál a pályaudvari kapuba, szóval nagyon szép. Láttam is ilyen fölé lövést, annál nagyobb szégyen, hogy a tíz nézőből nem én kaparintottam meg a labdát. Az már kevésbé tetszett, hogy a nem bennfentes nézők (ismétlem tízen voltunk) a pályát övező rácson kívül szurkoltunk. A sörözgető német fiatalok persze biztosan nem értették, hogy a rendkívül szimpatikus turista páros (mármint mi), akik ahelyett, hogy felkeresnék Berlin megannyi műemlékét, miért fotóznak gőzerővel egy német amatőr-meccset egy órán át, de gondolom azóta túltették magukat ezen a valóban megválaszolhatatlan kérdésen. A meccs amúgy nem volt magas színvonalú, de gólokat azért láttunk, a BSV határozottan nem török hatalmas csatára (lásd fotók) szép gólt fejelt, majd kiérdemelte teljes szimpátiámat. Történt ugyanis, hogy száz százalékos ziccerben felrúgták hátulról (ostoba rigó továbbot fújt a másik térfélen tartózkodva) és nem kapott agyérgörcsöt, hanem csak langsam és ruhig reklamálgatott, majd folytatta a fussballt. Ezek után kifejezetten csodálkoztam, hogy azt a tizenegyest megadta a sípos élőlény, amikor egy másik derék BSV-csatár a kapust is kicselezte, az üres kapuba gurított volna, amikor a portás kétségbeesetten két kézzel belekapaszkodott, és mint a diszkoszvető a diszkoszt megforgatta maga körül. Ilyet sem láttam még, jó, hogy nem lőtte le, azzal is megakadályozta volna a gólt. Ez még ennél az alkalmatlannál is tizenegyes volt, gól is lett, de valahogy a sárga nem került elő (!). Egy Mühle gólt is láttunk, így 2-1-nek könyveltük el a meccset, de az igazsághoz tartozik, hogy amikor rájöttem, hogy a góloknak rajtam kívül senki nem örül (még a játékosok is legfeljebb kezet fogtak csak a gól után), a vége előtt tíz perccel, csalódottan távoztunk. Meg is büntetett a megyeszurkerek istene, mert amikor a Branderburgi Kaput csodáltuk volna meg, megmozdult felettem a hatalmas daru (Berlinben még mindig óriási építkezések vannak), gondoltam a mozgástól lecsepegett a víz a szerkezetről, mert landolt valami az orromon, de Almi megnyugtatott, egy galamb ijedt meg, szállt fel és könnyített magán. Ellenőriztem, neki volt igaza. A daru vagy száz méterre volt felettem, el is gondolkoztam, ekkora balszerencsém, vagy ekkora orrom van.

Szerzõ: Dzsí