Nem hittem, hogy a következô években kimegyek egy magyar válogatott meccsre. De Bajosz barátom hívott, hogy kapott két tiszteletjegyet, menjünk ki. Jó, menjünk. Gondoltam, hogy focit nem látunk majd, de azért jól fogunk szórakozni. És lôn.
Hogy a megyeri úti “arénát” felújjítottnak tekintik, az eleve vicces. E szempontból jobb helyeken az 5. liga csapatának van ilyen stadionja. Koszos, nincs büfé, papírdobozokról árulják az üditôket. Drágán persze. Igaz, foci sincs, minek a stadion…
Simán elkéstünk, így lemaradtunk a vezetô gólról. Az elsô félidôt meg végig beszélgettük. Volt rá idônk, mert nem kellett halálra izgulnunk magunkat. Röhej, de látni a játékosokon, hogy koncentrálni kell ha jön egy 30 méteres keresztpassz, mert azt ugye baromi nehéz levenni… Látni a pánik jeleit az arcukon. Plusz az jó, ha rákoncentrál, hogy levegye a lasztit, utánna annyira megkönnyebül, mert sikerült, hogy a passz már tuti nem jön össze. Csel? Az mi? Gera néha csinált valamit, de szánalmas volt az egész.
Nem vagyok egy nagy mágus, de hatvan percre simán be tudnék állni közéjük. Ha készülnék két hónapig, talán kilencven percet is bírnék. Már velük petrsze.
A jobbszélsô védônk (az albínó, ha minden igaz Csizmadia a neve) szolgáltatta a műsort az egész meccsen. Háttul nem hibázott, igaz nem is derült ki, hogy tudna e védekezni, de elöl… Szánalmas. Egy, azaz egy beadása sem jött össze. Viszont ezzel okozta a legnagyobb gondot a moldáv csapat kapusának. Az egyik beadását sikerült maga mögé ütnie a kapufára. Máskor épphogy visszaért a gólvonalra, hogy fölé tudja tolni a lasztit. Majd emberünk a meccs végefelé nekiállt cselezni két ember között a szögletzászlónál. De persze foggalma sem volt, a labda épp melyik lába alatt van. Ezért folyton le kellett néznie, hogy megtudja. Vicces.
Bajosz mondta, kicsit fura érzése van. Két éve nem volt stadionban, de akkor Argentínában volt a Boca-Riveren. Ja…
A meccs végén elkezték a szép volt fíúkat üvölteni az ultrák. Hofi jutott az eszembe. Mikor a meccs után nyilatkozik egy-két szakértô: én a mérkôzéssel elégedett voltam. Mire Hofi: hááát, ha már a kispadon ülnek miért nem nézik meg? De tényleg? Mi volt ebben a szép? Futni nem tudnak, focizni nem tudnak, nem látni, hogy legalább a szívüket lelküket beleadnák. Ez fôleg annak képében volt érdekes, hogy pont haza értem a Szerb-Portugál meccsre és gondoltam belenézek. Az egy másik világ, 90 percig megállás nélkül sprintelt minden játékos. Ha volt nála labda azért, ha nem akkor meg azért. Persze, ügyesebbek és jobbak mint a mi falábú játékosaink. De nem ez a lényeg. Hajtanak, kűzdenek és megdöglenek a pályán ha kell. És persze nem adják fel… Nálunk mi van? Manchesterben a ZTE egyik játékosa a meccse elôtt (!!!!) autogramot kért a fiának David Beckhamtôl. És büszke volt rá! Ok, nagy élmény játszani ilyen szintű játékosok ellen és tudni kell, hogy nagyon kicsi a sansz a gyôzelemre. De meg kell próbálni. De hogy lehetne nyerni ilyen mentalítással? Kér autogramot, majd ôt fogja a meccsen. Nem érzi, hogy ez mennyire gáz?
Nem kell ide foci-eb. Hagyni kell az egészet szétrohadni, lenullázni, majd felépíteni alulról az egészet.
Addig meg járunk inkább megyefocira. Mert az legalább jó!

Szerzõ: Lóri