Nyírségi kiránduláson jártunk. Alapvetően a Happy Art Fesztivál színházi előadásaira mentünk Nyíregyházára, de ha már arra jártunk igyekeztünk a környéken is körülnézni, Nyíregyházán a gazdag vadasparkot (egy nappal a kis, 180 kilós elefántbébi születése előtt), a falumúzeumot, Debrecenben a Da Vinci kiállítást néztük meg, és meglátogattunk néhány közeli kisvárost is, Nagykállót, Máriapócsot. Szombaton a Nyíregyháza-Újpest meccsbe is beleleshettünk, igaz csak annyiban, hogy a szállodai szobánkból egy részét láttuk a pályának. Ahol laktunk, vagyis a stadion melletti hotelben szállásolták el a Nyíregyházán megrendezett ülőröplabda eb résztvevőit is. Mivel nap, mint nap láttuk a nemzetközi vendégsereget, szimpatizáltunk is a vidám társasággal, gondoltuk megnézzük a versenyt. Egy hatalmas csarnokban, a Bujtos Sportcentrumban rendezték a meccseket, amikor ott jártunk éppen három pályán. Túl sok néző ugyan nem volt, inkább csak a csapattársak szurkoltak egymásnak, de így is hangos buzdítások hang-kavalkádja töltötte be a termet. Mi a magyar-angol meccsre mentünk ki, ahol nem volt egy súlycsoportban a két gárda. A rendkívül szimpatikus sportrendezvény egyetlen résztvevőjét sem szívesen venném a nyelvemre, de mivel adok annak némi sanszot, hogy a brit ülőröplabda válogatott nincsen a törzsolvasóink között (legalábbis egyelőre) így leírható, hogy jóval gyengébbnek tűntek, mint az általunk látott többi csapat. Pedig még az ülőröplabdázás koronázatlan királyait, a jelenlegi olimpiai bajnokokat, a bosnyákokat nem is láttuk. A bosnyák, a horvát és a szerb válogatott ugyanis remek ebben a sportban, és némi iróniával, ezért talán éppen egymásnak lehetnek hálásak. A sok szöveg helyett álljon itt néhány kép a viadalról.

Szerzõ: Dzsí