A Pest megyei II. osztályú VABU-csoportot vezető Viadukt SE-ben egykoron magasabb osztályban játszó penge labdarúgók sora futballozik, a csapat rendre gólzáporos győzelmeken gyűjtögeti a pontokat. Érdekelt hát nagyon a csapat, így szurkertársaimmal Ádámmal és Varanggyal lelkesen megindultunk a Perbál elleni rangadóra. Műholdas előkészületek után (Google Earth) nagyjából be tudtam lőni, merre lesz az Iharos elnevezésű vidéken a pálya. Rengeteg autó jelezte, hogy jó helyen járunk, és bizony festői környezetben komoly létesítmény, lelátó fogadott bennünket. A büfében kezdtünk, majd a középvonalnál helyezkedtünk el, ami azért volt remek döntés, mert innen ismertette hangosbeszélőn a legfontosabb információkat a Viadukt szimpatikus utánpótlásedzője is. Így azonnal pontos információkat kaphattunk a csapatról, kiderült, hogy Mónos Tamás ezúttal nem jött el, Zombori Zalán csak a cserepadon kapott helyet, de Wuko, azaz Wukovics László, a kiváló csatár pályára lépett.

Nemcsak az egykori válogatottak listája, de a bírói hármas is hiányos volt. Az egyik sporttárs megbetegedése miatt, csak két játékvezető volt, és ez bizony olykor meg is látszott később a lesek megítélésén. A zenészválogatottat is erősítő Rakonczai-fivérek egyike a Viadukt futballistája, így nem csoda, hogy a meccs előtt a Rakonczai testvérek szerzeményével „Győzni fogunk” tüzelték fel magukat a sporttársak. A mérkőzésen azután hamar felborult a pálya, a Viadukt nagyon nyomott, stílszerűen magasan az ellenfele fölé nőtt, de a Perbál derekasan védekezett, és szórványos ellentámadásai között még veszélyes is akadt. Összességében biztosak voltunk benne, hogy hamarosan góllá érik a főlény. Szakértőnktől megtudtuk, hogy általában nehezen indul be a gólgyártás, de utána már sok a gól. Nos az a gól csak nem akart érni. Pedig a szurkolók derekasan buzdították a csapatukat. Gyakorlatlan fülünknek a Hajrá Vido, illetve Csak a Vido szurkolások elsősre némileg szokatlan filoszemita rohamnak tűntek, de aztán megértettük, hogy mit mondanak. A hamar időhúzásra is berendezkedő vendégek nem keltettek oszlatlan sikert. Amikor egy biatorbágyi leshelyzetet a bíró sporttárs – partjelző nélkül - nem láthatott, a rendkívül segítőkész perbáli kispad egy emberként sietett a segítségére és emelte a kezét. A biatorbágyi szurkolók azonban valamilyen érthetetlen módon nem örültek a segítségnek, mellettem egy szurker keserűen megjegyezte, „de sok partjelzőt hoztál magaddal”, míg egy haragosabb szaki elbődült a perbáli mester felé: „Csendben maradsz, vendégember”. A meccs közben jó fordulatot vett, egyre több lett a helyzet, sok volt a technikás megoldás, ami jó alkalmat teremtett számunkra, hogy Ádámmal és Varanggyal elnosztalgiázzunk a nyolcvanas évek NB I-éről, amikor még a magasabb osztályban is voltak jó meccsek.

A biatorbágyi csapat továbbra is sok támadást vezetett, a legveszélyesebbnek Rontó Robi, az aprótermetű, de nagyon technikás és alacsony súlypontját kihasználva, ördöngösen szlalomozó csatár tűnt. Meglepő módon gólt végül majdnem fejesből szerzett, de egy kapufa utáni ziccerből, nem lett gól. A Viadukt el volt átkozva, az egész meccsen hihetetlen nyomás nehezedett a perbáli kapura, de négy ízben a kapufa mentett, sok alkalommal pedig a remek napot kifogó perbáli hálóőr. A perbáliak az időt is igyekeztek húzni, ami az egyik cserénél, a „Menjél már le te Csíra!” ordításra ösztökélte a mellettünk állót. A nagy küzdelem belőlünk is kihozta a hangosabbik énünket. Magam „Támadááás”, Varangy pedig „Előre” ordítással szurkoltunk, vagyis inkább ordítottunk az előttünk álló atyafi fülébe, aki ezen morgolódott is egy kicsit „Nem a hadseregben vagyunk”. A második félidő végén mintha már a Viadukt sem bízott volna a sikerben, Rontó Robit addig csak szabálytalanul lehetett szerelni, de a végére ő is.elfáradt, belefulladt a cseleibe. Egykori klasszikus mozgását idézve, leszegett fejjel rohant Wuko, de nem volt igazán veszélyes, sokszor helyezkedett rosszul. A cserék sem tudták felfrissíteni a gárdát.

A meccs végén így inkább a perbáliak ünnepelhettek, főleg a kapusuk kezét szorongatták, egy keserű biatorbágyi sporttárs viszont nagyon dühösen sérelmezte a hősies helytállást: „Lent vagytok a pincében, mért kellett ez nektek? Inkább a Piliscsaba ellen csináltátok volna ezt”. Mi pedig megállapítottuk, hogy jó kis meccset láttunk, csak az a fránya gól, az nagyon hiányzott.

Szerzõ: Dzsí