Hamarosan honlapunkon is kirügyeznek a klasszikus tavaszi megyefoci-tudósítások, de az idényt ezúttal egy egészen más jellegű esemény, egy remek BL-meccs beszámolójával kezdjük. Lórival ugyanis kint jártunk a Liverpool-Arsenal, igencsak emlékezetes negyeddöntőn. Lévén fanatikus „pooliek” vagyunk, amint lehetőségünk nyílt jegyet szerezni, nem sokat gondolkodtunk, igyekeztünk megszervezni a túrát. A Ryanairnek immár közvetlen fapados járata van az Anfield Roadra, a Booking.com-on pedig kivettük a stadionhoz legközelebb eső szállodai szobát (valójában persze a legolcsóbbat, de tényleg nem volt messz az arénától), minden összeállt. Kicsit paráztunk ugyan a BKV-sztrájk miatt, hiszen aznap délután repültünk, de végül nem volt gondunk az utazással. Remek tapasztalat volt számunkra az online check in intézménye. Otthon kinyomtathattuk a beszállókártyát, a reptéren így komolyabb sorokat úszhattunk meg. Ehhez persze az kellett, hogy ne legyen feladandó csomagunk, de hát meccsre mentünk, nem is vittünk mást, csak váltás-fehérneműt. A reptéren persze - a mezek és a beszélgetések témái alapján - további Liverpool-drukkerek bukkantak fel.
Liverpoolban azonnal csalódnom kellett, a repteret John Lennonról nevezték el, ahelyett, hogy John Aldridge Airport, vagy Steven Gerrard Airport lett volna. Hiába, még mindig vannak olyan megtévesztettek, akik azt hiszik, hogy Liverpool a Beatlesről ismert és nem a Csapatról!

A városközpontból gyalog kerestük meg a szállót, hiszen a honlapjuk szerint 5 percre vannak a belvárostól. Nem totyogtunk, de azért volt az 20 perc is. Mindegy, ráértünk, miért ne sétáltunk volna óriásiakat a bájos angol tájon, vagyis a hideg esőben, autópálya-szerű utak és gyártelepek mellett. Liverpool 2008-ban Európa kulturális fővárosa, részben ezért némi látnivaló is van a városban. A legérdekesebb a régi dokképületekben (Albert Dock) kialakított múzeumnegyed, mi a Tate Gallery-t néztük meg Picassoval, Andy Warhollal. Van ezenkívül egy épület, amelynek az egyik darabja forog, van sétáló utca, nagyon hangulatos pub-ok. Láttam olyan reklámot is, ami foci-körutat hirdetett, Everton FC és Liverpool FC pálya-bejárással (egyébként a két aréna nagyon közel van egymáshoz). Kicsit elgondolkodtam, hogy milyen esélyekkel szerveznék otthon egy Kispest-Újpest stadiontúrát a turistáknak.

Első este mászkáltunk a belvárosban, meglepődve tapasztaltuk, hogy a híres angol sörök ellenére a városban az ausztrál Foster a legelterjedtebb márka. Másnap, a turisztikai délelőttön, sikerült rendkívül körültekintően óvni a gyomromat. A full english breakfast-ből a hurkát, szalonnát, gombát és a rántottát vállaltuk nyitásként, és mivel a Liverpoolban beszélt poolish angolból általában az égvilágon semmit nem értettünk, utána is elég esetleges kajákat kaptunk, én például valami mézes joghurtitalba is beleszaladtam. Délután elindultunk a stadionba. Bár úgy tünt, hogy a nagy büdös semmi közepén lakunk, kiderült, hogy a szállodánk aljában és a mellettünk levő lepukkant épületben két kocsma és egy fogadóiroda is helyet kapott. A 3-2-es liverpooli győzelem fogadását hirdették a kirakatban. Ha jól emlékszem harmincszoros szorzóval, gondoltuk is, hogy megtesszük (utólag érdekes lett volna, hogy a kilencvenedik percben még azt hihettük volna, hogy zsebben a lé). Benyitottunk a város legigénytelenebb krimójába is, ahol néhány környékbéli alkoholista néni társaságában koccintottunk a Pool-győzelemre. Elbandukoltunk a stadionhoz, viszonylag korán odaértünk, így bementünk melegedni az Anfield Road rengeteg pub-jának egyikébe. Ezek vélhetően csak kéthetente meccsidőben vannak nyitva, de a szurkerek fogyasztását elnézve, ebből is remekül megélnek. Itt is sikerült olyan beszélgetésbe bocsátkozni, ahol egyetlen szót sem értettünk, de mosolyogtunk, és ha kérdés hangzott el, azt válaszoltuk, hogy Hungary. Hátha ez volt a kérdés. Faltunk egy kiváló hamburgert is, majd bevettünk magunkat a stadionba. Aki járt már az Anfield Roadon, tudhatja, hogy ez a világ egyik legjobb stadionja, a pálya mellett azonnal kezdődik a lelátó, semmi atlétika-pálya, vizesárok, vagy más baromság, hanem teljesen testközelből, de azért a gyorsan emelkedő lelátó miatt rálátással lehet követni az eseményeket. A Liverpool szurkolóiban pedig az a legjobb, hogy nemcsak a kemény mag, a Kop viselkedik ultraként, hanem az egész sereg egy ultimát B-közép, mindenhol sálak, a legkisebb izgalomnál talpon a lelátó (gyerek nem lennék a nézőtéren, száz százalék, hogy éppen az izgalmas részekről maradnék le), folyamatos éneklés, hatalmas hangerő.

A meccs is telitalálat volt, a már-már hagyományos 1-1 helyett ezúttal óriási hajtás, izgalmak, fordulatok, gólok. Jobban kezdtek az Ágyúsok, ügyesebben tették-vették, lőttek is egyet. Hyypia csodafejesével egyenlített a Pool. A szünetben 40 ezer besörözött ember rohant a 45 percnyi visszatartás után a mellékhelységekbe, magyar hangot itt is többször hallottam. A második félidő még izgalmasabb volt, Torres csodagóljára hét perccel a vége előtt válaszolt Adebajor, megint repültek az Emirátusok. Úgy kábé egy percig, mert az első középkezdés utáni támadásnál azonnal buta szabálytalanságot követett el egy védő, Gerrard büntetett, végül a remek csere Babel újabb csodagólt vágott.

A meccs után begyalogoltunk a városba, vagyis ezt terveztük, de kissé elgabalyodtunk, segített egy taxi, lementünk a „törzshelyünkre”, Itt természetesen több képernyőn is ismételték a meccset, és a gólokat hasonló ováció követte, mint a helyszínen.

Másnap egyetlen feladatunk maradt, elmenni a Liverpool FC store-jába. Nyílván egy ilyen meccs után kiemelkedő lehetett a forgalom, de igen meggyőző volt, hogy a város közepén, óriási üzletben, terelni kell a vevőket a pénztáraknál. Az adekvát polók bekerültek a szatyrokba, majd hazajöttünk.

Szerzõ: Dzsí