Bizony már jó ideje megnyílt újra a Pasaréti úti aréna, és nagy kedvencünk, a Pénzügyőr újra otthon fogadhatta vendégeit, de eddig még nem jutottam el egyetlen meccsre sem. Annál jobban megörültem, amikor kedves invitációt kaptunk a szerdai Budafok elleni örökrangadóra. Rá kellett jönnöm, hogy sok rendes embert ismerek, mert munkahelyi elfoglaltságra hivatkozva, remek szurkerek egész sora utasította vissza a programot, de Bari, akivel ráadásul egy „gyárban” toljuk, rákapott a hétköznapi meccsnézésre. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, utolsó percben kapott telefonok, majd rémes budai közlekedés, elég az hozzá, hogy csak kezdés után pár perccel értünk a pályához. Mindig elcsodálkozom keleties nagyvonalúságomon, mert ezúttal sem hoztam el a Pénzügyőr sporttagságimat, így jó szokásomhoz híven befizettem az amúgy számomra ingyenes meccsért az ötszázast, nem baj legalább kaptam jegyet.

Jobban kezdett a budafoki csapat, de mindkét gárda kulturáltan focizott, ahogy a mellettünk ülő budafokiak sportszerűen értékeltek. Hamarosan a budafokiak gólt is szereztek, majd elég gyengécske első félidő következett. Bari barátom eközben szóviccekkel szórakoztatott, egy ideig leragadt, a kispénzű Győr és a kis Pénzügyőr ragozásánál, de nem akaródzott igazán jó poén kialakulni. Majd amikor elkapott egy nézőtéri párbeszédet:
„Mit csodálkozik, senki sem volt bent, hova adja a labdát?”
„Nem tudott felnézni” Szóval miután elkapta ezt a dialógust, mély erkölcsi fejtegetésbe kezdett, „hát ez a baj a mai fiatalsággal, nincsenek igaz példaképeik, nincs kire felnézniük...” Szerencsére azért önmagunk szórakoztatásán túl, olykor szép foci is volt, például egy remek sarokra tartó budafoki lövés, amit nagyszerű hazai védés követett, amit a budafoki barátaink sóhajtva kommentáltak: „micsoda nagyszerű védés! Bárcsak ne lett volna ilyen nagyszerű”.

A szünetben Bari-pilóta egy alkoholmentes gyógysör, magam egy normál-ampulla kíséretében elemeztünk. A második félidő azután sokkal kedvesebb volt a szívünknek, sokkal jobb Pénzügyőr jött ki és a zöldek két menetrendszerinti gólvágója, Schuster és Perevegyencev szép gólokkal fordítottak, az első gólt megelőző bátor lövés, de a második szituáció kijátszása is remek volt, és akadt további helyzet is bőven.

Az általam az egyik legsportszerűbbnek tartott (igaz egyúttal nem is túl hangos) hazai közönség egyik tagjára lettem figyelmes, az lepett meg, bár lassan beazonosítottam, hogy hazai szurker, hogy mindkét csapat tagjaival ugyanolyan felbőszülten ordított.
A mérkőzés végén egyre reménytelenebb lett a Budafok helyzete, pedig a kapusuk
Lelkesen bíztatta csapattársait: „húzódjatok vissza!!!”, amit az egyik hazai szurker egy „hamarosan egészen az öltözőig fogtok...” beszólással kontrázott.

Azért olyan meccs nincsen, ahol ne történne esemény. Egy általunk kevéssé látott eset után, kiállítottak egy budafokit, amit a vendégmester is nagyon zokon vett. A kiállítás előtt-után hosszasan ordítozott a bíróval: „Legalább nézze meg a lábát, spori, nézze meg!”. A lábnézés elmaradt, de a tréner kiállítása nem, így legalább társaságban vonulhattak az öltözőbe. Még be sem értek, már le is fújták a meccset.

A Ditró utca felől még meghallgathattuk a hazai zöldek ünnepi nótáját, magam pedig azt fejtegettem, hogy a sok hazai meccsel a végén, nagy hajrával, bajnok lehetett volna a remek Pénzügyőr, kár, hogy mire megkezdtük a nagy menetelést, már régen bajnok volt a Százhalombatta.

Szerzõ: Bari és Dzsí