Helyzetünk nem nagyon volt, a portugáloknak nem kellett erőlködniük, nyertek. Eddig a dán, a svéd és a portugál csapat ellen sem tudtunk akciógólt rúgni. Valójában ez a reális kép, de azért legyünk egy kicsit elfogultan pozitívak. A magyar válogatott mindkét utolsó hazai meccsén még reális továbbjutási eséllyel játszott telt ház előtt a Puskás Ferenc Stadionban. Ez a csapat tud és akar focizni, határozottan jobb nézni őket, mint az elmúlt 5-15 évben a magar válogatottat. A szurkolók pedig a portugál meccsen még jobban buzdítottak, mint pár nappal korábban a svéden – szóval azért, ha a másodvonalban is, de ott vagyunk abban a körben, ahol az európai focival érdemes foglalkozni. Lesz ez még jobb is, sőt, ha Lisszabonban és Koppenhágában is oktatunk…
Igaz, ez már mindig a legmókásabb része a selejtezőköröknek, a matek. Még kijuthatunk, ha idegenben 8 góllal verjük meg az olaszokat, San Marino megveri Angliát és a dán-kazah meccs 4-4 lesz. Szóval éljen a matematikai esély.
Visszatérve a meccsre, Lórival szokásos menetrendünkben kiérkeztünk, hagytunk időt a világ dolgainak átbeszélésére is, amit egy frissen csapolt pilisvörösvári Rotburger mellett tehettünk meg a Stefánián, mint megtudtuk ez a világ legjobb söre. (Nem teljesen egyeztek a tapasztalataink, de ha egyszer a csapos úr azt mondta, el kellett fogadnunk a tényközlést.)
A meccsen az első félidő, a korán bekapott gól ellenére jobb volt, egy-két szabadrúgás, igyekezet, hát most ennyi volt. Portugál szurker most nem volt annyi, mint legutóbb svéd, így még több magyar fért el (nem kellett akkora biztonsági zóna). Rengetegen jöhettek az ország távolabbi pontjairól, nálunk éppen gyöngyösi, petőházi, mosonszolnoki, répcelaki, tápiószecsői zászlókat láttam. A második félidő már inkább kellemetlen volt, a portugálok ráültek az eredményre, de a szurkolás nem volt rossz, nálunk még a rendőrök is odaóvatoskodtak a szektor mögé drukkolni. Aztán persze vége lett, a magyar gól nélküli meccs mindig csalódás, de nincs semmi baj, nem mondhatjuk, hogy tudásához képest érdemben alulteljesített volna a magyar válogatott ebben a sorozatban. Sőt, a svéd, dán, portugál hármas alapvetően kellemetlen, volt már jobb sorsolásunk. Hazafelé még kielemeztük a Debrecen esélyeit, egy-két havernak még biztosítottam, hogy természetesen ott leszünk Dániában és Portugáliában is, amivel fanatizmusom érdemtelen elismerését vívtam ki, hiszen erre azért nem sok eslyt látok és végül a sztori címének magyarázata. Fél füllel elkaptuk, hogy Svédországöt góllal nyert Máltán. Jólértesülten terjesztettük az infot, itthon aztán láttam a neten, hogy Svédország szerencsés öngóllal nyert Máltán. Félrehallottuk, nem öt gól, öngól (Mint a viccben: - Mit mondott bíró úr? Öt év? – Nem, kötél.), szóval fene a mázlista svédeket. Ha megvan a döntetlen ellenük és pontokat veszítenek Máltán. Hoppá, itt van megint a két legrosszabb szurker-betegség, a feltételes mód és a matematika…

Szerzõ: Dzsí