Impresszum Rólunk Jópofa Linkek E-mail Fórum Nemzeti Sport gyalázó Az elmélet Esemélyek

Események

„Minden bíró hülye”
2003. szeptember 21.
Aszód - Tököl: 0 - 0
Pest megye, I. osztály
 

Remek hírek érkeztek a megyeszurkerekhez Aszódról. Felfedeztük a városka kiváló honlapjának is köszönhetően (www.aszod.hu), hogy az elmúlt szezonban a Pest megyei másodosztályú bajnokságot megnyerő csapat erősített, és az első osztályban is hat forduló után pontveszteség nélkül áll, sőt csupa nagygólarányú győzelemmel vezeti a tabellát. Négyfős csapatunk (Kriszti, Anita, Bari és Dzsí) el is határozta, hogy megvizsgálja a hetedik fordulóban a gárdát. Előbb Veresegyházán némi kitérőt tettünk egy medvefarmon. A medvék valóban aranyosak voltak (igaz a vélemények megoszlottak, mások szerint a rekkenő hőségtől unottan és lustán lézengő böhöm nagy állatok egyáltalán nem voltak aranyosak), mindenesetre minket az útjelző tábla moszkvai olimpiát felidéző Misája jobban lenyűgözött, a sok kis műbarlangot, fürdőtavacskát és etető kisgyereket látva, megállapítottuk, hogy medvének lenni jó, igaz megyeszurkernek lenni jobb, hiszen meccsre is mehetünk. Így is tettünk, elérkeztünk hát Aszódra, ahol egy borzalmas kisvendéglőben megebédeltünk (nagyjából minden rossz volt, de a túrós csusza hidegen, romlott, borízű túróból vitte a prímet). A lányok kérésére ezért a meccs előtt még egy gyönyörű, és legalábbis látszatra finomabbnál finomabb süteményektől roskadozó hévizgyörki cukrászdába is betértünk, hogy jobb szájízzel érkezhessünk a rangadóra. Sajnos én már a kávézgatásnál gyanítottam, hogy minden megyeszurker rémálma, vagyis a kezdősípszó elmulasztása lehet ennek a következménye, de ezt a borzalmas csapást Bari hősies bátorsággal (és ami itt fontosabb volt, igen gyors tempójú vezetéssel) korrigálta, ám a pályára vezető úton egy vasúti sorompó végleg eloszlatta a reményeinket. Tíz perc várakozás és a második vonat (ebből az egyik a világ leghosszabb tehervonata versenyen is indulhatott volna) után, amikor én már eszelős tekintettel a teljes MÁV-flotta felrobbantását helyeztem kilátásba, végre átjutottunk. A fogadalmon rögtön enyhítettem: „valahová elmegyünk a Budapesti Vasutas Sport Club ellen szurkolni...”.
A remek gyeppel bíró, telt házas stadionba (az egyik kapu felett Tégy a gyűlölet ellen felirattal) 350 forintos belépő után bejutottunk (lányok-asszonyok számára ingyen volt) és egy jól kezdődő, majd ellaposodó meccset láthattunk. A lelkes közönség sajnos a gólnélküliség miatt igazán nem örülhetett, de azért sok komoly tanulsággal bíró párbeszédet csíptünk el. A mottóul is választott dialógus igazi gyöngyszem volt:
A: Igaza volt a bírónak, tényleg ellökte.
B: Ja-ja, jogos.
A (teli torokból): Hülye bíró!
B: Mit hülyézed? Most mondtad, hogy igaza volt...
A: Láttál már normális bírót? Minden bíró hülye.
B: Hát..., igazad van. (teli torokból) Hülye bíró!

Jól szórakoztunk még egy helyes óvodáson, aki néha jelen levő őseit is felülmúlva vett részt az ocsmányságok beordításában, ráadásul rossz lurkóhoz méltóan általában inkább a stadion lebontásán fáradozott. Az igazságos eldöntetlen után még elbolyongtunk Gödöllő mellé, a Domonyvölgy nevű hétvégi paradicsomba, ahol egy kiszáradt tó medrében kagylókat törtünk, majd a természet illatainak beszippantása után (a nemrég elpusztult kagyló például kifejezetten büdös) hazaindultunk, és elhatároztuk, ha törik, ha szakad a jövő héten is maradunk Pest megyében és a Bag-Aszód hiperrangadót látogatjuk meg.

Szerzõ: Dzsí

Sajtó:  

Gólnélküli döntetlen Tököl ellen !

2003-09-21 vasárnap
Aszód, 350 néző
Aszód - Tököl : 0 – 0 (0 - 0) ; Ifi : 3 – 3; Serdülő mérkőzés: Aszód FC – Hévízgyörk : 7 – 5
Nyári kánikulára emlékeztető 30 fok körüli időben mintegy 300 néző előtt indult útjára a labda. A korábbi mérkőzések jó játékát vártuk, igazi közönségszórakoztató mérkőzést.
Az első félidő nagy részében a hazai csapat átadta a játékteret ellenfelének. A megszerzett labdát lőtték tovább Hosszú Péter felé, aki két-három tököli védővel a nyakán birkózott a labdáért. Igazi helyzet egyik kapu előtt sem alakult ki, a játék színvonala is meglehetősen alacsony volt. Az első félidő vége felé már többet támadott az aszódi csapat, a góllövő cipő azonban ma otthon maradt.
A játék képe és színvonala nem változott a második félidőben sem, gólszerzésre mindkét csapat képtelen volt.
A futbalban ez is „benne van”, nem lehet mindig minden meccset megnyerni. A jövő héten Bagra látogatunk. Sokat kell javulni, ha a szomszéd ramgadót nyerni akarjuk.

Képek:  


35 ezer néző Aszódon?


Nyomnak a plávik


Szurkerek a mocsárban: Kriszti, Dzsí, Anita


Dzsí és egy kagyló (exkagyló)


Kriszti, Bari, Anita a lápban


Három... (kiváló spori)


Aranylábú tököliek


Aszódi ultrák


Kriszti: egy mosoly a partjelzőnek, az egyetlen aznap


Szia Brumi!


Misa Mackó balra

Vissza



-------- Webmester: Dzsí öccse 2003 --------
Ajánlott böngészõ: Internet Explorer 6.0
Ajánlott felbontás: 800*600px


Támogatóink: