Impresszum Rólunk Jópofa Linkek E-mail Fórum Nemzeti Sport gyalázó Az elmélet Esemélyek

Események

Négyből egyet se
2003. szeptember 28.
Bag - Aszód: 4 - 0
Pest megye, I. osztály
 

A megyeszurkerek nagy lelkesedéssel várták az igazi csemegének ígérkező Bag-Aszód mérkőzést, hiszen két szomszédvár játszott és mindketten dobogós helyen álltak a bajnokságban. A hétvégi kirándulás célállomásául a már oly sokat meglátogatott Egert szemeltük ki, persze a választásnál egyetlen lényeges szempont volt, visszafelé útba essen Bag. Kilencfős csapatunkat négy pár alkotta plusz Dzsí (ő ezúttal csak a megyefoci szerelmese volt). Szombaton a csoportban helyet kapó nagyszámú lány véleményét („azért egy meccs elég egy hétvégére”) tiszteletben tartva meghiúsult a fiúk azon terve, hogy akár két meccset is bele lehetne csempészni a túrába. Pedig egy jó hevesi derbit el lehetett volna kapni. Először Kisnánán megnéztük a szép várromot, és amíg a többiek a szlovák tájházat nézték, Dzsí a pénztáros bácsitól a helyi csapatról érdeklődött. Sajnos hamar kiderült, hogy a bácsi nem tartozik a leglelkesebb megyeszurkerek közé, hiszen arra a kérdésemre, hogy melyik osztályban játszanak a helyi gyerekek, megtudtam, hogy a béka segge alatti osztályban és csak akkor élénkek, amikor az önkormányzattól pénzt kell tarhálni. Következő állomásunkon, Feldebrőn már végképp elúszni látszott az a tervem, hogy a hétvégi hevesi sportműsorból kinézett Maklár-Tarnaőrs meccset valahogy mégis ráerőltetem a többiekre, mert fél kettőtől négyig ebédeltünk és a maklári derbi négykor kezdődött volna. Ekkor a magamnál tartott, kinyomtatott hétvégi hevesi sportműsorban hatalmas felfedezést tettem: szombaton négykor Feldebrő – Kisnána megyei III. osztályú mérkőzés. Egyrészt örültem, hogy így a béka segge alatti osztály hivatalos elnevezését is megismerhettem, másrészt sorsszerűnek éreztem, hogy a két aznap meglátogatott helyszín csapata játszik, harmadrészt így mindenképpen betekinthettünk volna a meccsbe, mert a pálya épp az étterem mellett volt. Legnagyobb megrökönyödésemre azonban egy kósza lélek sem volt a pálya környékén négykor. Optimista ember lévén egy pillanatra felmerült: hátha van még egy aréna Feldebrőn, de amikor a sportműsort böngészve rájöttem, hogy a Feldebrő – Kisnána nem csak a szombati, de a vasárnapi programok között is fel van tüntetve, rájöttem: csúnya sajtóhiba áldozata lettem. Miután kimenekültünk Feldebrőn egy Hitchkockot idéző rovarinvázióból és a lányok deklarálták, hogy Egerszalókon szeretnének fürdeni, egy utolsó kétségbeesett kísérletet tettem, az volt a tervem, hogy ha van szalóki meccs, fürdés alatt én szurkerkedek, de nem, Egerszalók nem játszott otthon aznap, így jöhetett az ázás és az aznapi meccs végképp elmaradt. Este a Szépasszonyvölgyben mulattunk egy komolyabbat, bár sajnos a prímás nem ismerte a „Hajrá Bag” című nótát. Másnap egy hosszúra nyúlt egri falatozás után Bari dinamikus vezetésének köszönhetően óriási lelkesedéssel végre megérkezett kicsinek korántsem nevezhető megyeszurker csapatunk Bagra (az egri kompánián kívül Pestről is érkezett egy motor és egy autó). A pályát már ismertük (épp az M3-as mellett fekszik), azonban kellemes meglepetéssel konstatáltuk, hogy rengetegen jöttek el, bagiak is aszódiak is bőven voltak. A megérkezés pillanatában teljesítettem a kötelező labdába érést, mert a bemelegítő rúgások egyik hatalmas bikáját (komolyabb figyelmeztető ordítás kíséretében és a lányokat megmentve) én kaptam el. Csapatunk amúgy erősen megosztott volt, hiszen amíg Joe bácsi fanatikus Bag-szurkolónak, Dzsí erősen aszódi érzelműnek bizonyult. Előbbi örülhetett, hiszen az első félidőben egy túlsúlyos játékos (amolyan bagi dagi) két góljával, míg a második félidőben erős főlénnyel és két újabb góllal simán nyert Bag. Az eredmény nem volt szoros és Aszódnak egyáltalán nem ment, így a meccs sok szép megoldás és sok gól mellett is olykor érdektelenségbe fulladt. Pedig egy 130 centi magas bagi bácsika a szünetben a csehó mellett még lelkesen „nagy meccsnek” titulálta Joe bácsinak a rangadót. Egy érdekes rekord azonban mindenképpen született, Bazsi aki Pestről vágtatott le a meccsért egy négygólos rangadón egyetlen gólt sem látott, az első félidő góljait lekéste, a másodikban meg három percre bement a székházba ropit venni, mindkét gól akkor esett. Az már hetekkel a meccs utáni időszak krónikája és hatalmas sikere, hogy a meccsről tudósító www.aszod.hu városi honlapon a mérkőzésről készített két kép egyikén a megyeszurkerek láthatók.

Szerzõ: Dzsí

Sajtó:  

Az első nagy pofon...

2003-09-28 vasárnap
Bag, 400 néző
Bag FC – Aszód FC : 4 – 0 (2 – 0) ; Ifi : 1 – 4; Serdülő mérkőzés: Iklad – Aszód FC :1 - 1
Hosszú évek után került sor ismét a két szomszéd település közötti rangadóra. A középső Galga mente sok futbal szerető szurkolója kíváncsi volt, mire lesz képes az újonc Aszód FC a megye első osztályának egyik legjobb csapata a Bag ellen.
Az első 10 perc változatos játékkal telt, a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. A 12. percben a bagiak gólgyárosa, Szekula a jobb oldalon elcsípett egy pontos indítást, kiszorított helyzetben is jól eltalált lövéssel megszerezte a hazaiak vezető gólját (1 – 0). Azt vártuk, hogy a bekapott gól hatására felpörög az aszódi csapat, sajnos várakozásunk hiábavalónak bizonyult. A két előretolt aszódi éket (Hosszú Pétert és Zacsovics Zoltánt) próbálták meg előrevágott labdákkal. megjátszani. Az indításokkal - ha el is jutottak hozzájuk – nem tudtak mit kezdeni, rögtön két - három határozott bagi védő rontott rájuk. Igazi helyzetet az aszódiak nem tudtak kialakítani. A 28. percben ismét a bagi Szekula volt eredményes: Kovács Róbert és a védők is beadást vártak, Szekula azonban egy gyors mozdulattal a rövid sarokban vágta a labdát (2 – 0). Okos gólt volt, el kell ismerni. ( Az aszódi szurkolók között többen nem értették, miért nem fogja emberfogó védő a bagiak köztudottan legjobbját, „gólgyárosát” , Szekulát ?) Az első aszódi helyzetre a 44. percig kellett várni. Zacsovics belsővel az ötösről a kapu fölé emelt. A 49. percben Hosszú egy jobb oldali szabadrúgást harcolt ki. A beadást övető fejes a felső lécen gurult végig… Még szerencsénk sem volt. Fordulás után sem kellett sokat várni az újabb bagi gólra. Gyors jobb oldali kontratámadás végén a kapufáról úgy pattant ki a labda, hogy Kovács Róbert hátáról a gólvonal mögé gurult (3 – 0). A következő bagi támadás is gólt hozott : mint az előbb, gyors jobb oldali akció, beadás, a kapus csak ujheggyel érte el a labdát, a bal oldalról berobbanó bagi csatár fejjel továbbította a labdát a hálóba (4 – 0). A mérkőzés hátralévő részében erőtlen aszódi próbálkozásokat láthattunk, gólt nem. Annyit talán változott a játék képe, hogy az aszódi csapat védelmét a megbízható Makó Tamással és Szabó Imrével megerősítették, így legalább a megalázó vereséget sikerült elkerülni.
Összefoglalva: a minden játékrészében jobb bagi csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. A szélvészgyors bagi szélsőket nem sikerült megállítani, az aszódi védők nem tudták felvenni a versenyt. Az előrevágott labdákat a két aszódi ék nem tudta megtartani és megjátszani, a középpályások nem segítették őket kellőképpen. Gólhelyzet nélkül nem lehet gólt rúgni, gól nélkül nem lehet mérkőzést nyerni. Sajnos alig-alig akadt aszódi helyzet.

Visszavágó tavasszal Aszódon. Lesz alkalom a javításra !
-KT-

Képek:  


Albán zászló alatt Kisnánán


Dzsí és a megyeszurkerek


Azt ismeri-e, hogy Bag forever


Kisnánai megálló


Hosszú ebéd Feldebrőn


Feldebrői rovatámadás


Egerszalók (meccs helyett)


Bagi szépségek


Bontják az üléseket


Kriszti, Dzsí, Joe Bácsi


Bazsi és Á megrökönyödve


A nagy siker: megyeszurkerek a www.aszod.hu-n


Szurkolók from www.aszod.hu

Vissza



-------- Webmester: Dzsí öccse 2003 --------
Ajánlott böngészõ: Internet Explorer 6.0
Ajánlott felbontás: 800*600px


Támogatóink: