Kétnapos Heves megyei kirándulásunkról visszatérőben tekintettük meg vasárnap a Bag-Aszód összecsapást. Sajnos sok honfitársunkat még korántsem fűti annyira a drukkerhevület, mint a vezérszurkolókat, így kis híján úgy jártunk mint a szombatra kinézett maklári mérkőzéssel, amelynek megtekintésében a passzív útitársak fürdőzni vágyása akadályozott meg minket. A leszavazott mérkőzés azzal a tanulsággal szolgált, hogy még a megbonthatatlan csontkemény magnak hitt megyeszurkeri közösségen belül is vannak tétova tagok, akik gyarló testi szükségleteiket még mindig előbbrevalónak érzik, mint genetikus férfiúi kötelességüket, a futballnézést. Mentségükre szóljon, hogy vasárnapra már felébredt bennük a lelkiismeret, és a – csalárd módon leginkább fehérnép formájában testet öltő – sötét oldal hívó szavának ezúttal ellen tudtak állni, így elérhettük a 16:00-kor megejtett középkezdést. Habár a gyakorlatlan szurkerek megijedtek, hogy ezúttal is későn érkezünk, ám a pánik elhatalmasodása előtt realizálták, hogy a pályán több labda is van, és ez még – zenei szaknyelvvel élve – nem maga az oratórium, csupán a hangolás időszaka.
Nem kis megdöbbenésünkre a korábban megfigyelt meccsekhez képest többszörös mennyiségű helyi és vendég szurkoló kívánta a helyszínen követni a rangadót, bár igazából ez nem kellett volna, hogy meglepjen minket, hiszen a korábban Dzsí által felállított feltételrendszer minden pontjának maximálisan megfelelt a mérkőzés. Szomszédos, kis lélekszámú települések, nagy becsben tartott, és jó eredménnyel büszkélkedő, a tabellán egymáshoz közelálló csapatai találkoztak, és ezen faktorok gyúelegyének köszönhető tömeg az alkohollal kombinálva irgalmatlan szurkolói hangulat kialakulásának lehetőségével kecsegtetett.
Az érdeklődést jól jellemzi, hogy az M3-as autópálya rendőrségének speciális elfogási feladatokra beszerzett Skoda Octavia RS-ek egyikének kétfős személyzete is inkább a pálya melletti felüljáróról figyelte az összecsapást, ahelyett, hogy Imprezák, EVO-k, vagy 1.3-as Colt-ok heves vérmérsékletű pilótáinak megzabolázásával foglalatoskodtak volna.
A kezdőrúgásig hátralévő percekben megpróbáltunk megfelelő pozíciót felvenni a műélvezethez, noha ezzel csökkentettük annak esélyét, hogy a megyeszurkerségnek megnyerni próbált nőszemélyekre a későbbiekben is számíthassunk. Az igazi megyeszurker töltésre hág, vagy völgybe száll, de a vele tartó nő ezt megfelelő felszerelés híján csak korlátozott mértékben, illetve testi épsége kockáztatásával tudja követni, viszont ennek megfelelő mértékben hangot is ad.
Újabb szabályként megállapíthattuk, hogy magas nézőszám esetén a korlátnak támaszkodó népesség már korlátozza a láthatóságot, az oldalvonalhoz közeli események így takarásban vannak. További szabály, hogy a meccs élvezete a szurkolók és a játékosok hangja nélkül nem élvezetes, főleg ha azt az autópálya forgalma nyomja el. Ha már szabályalkotásnál tartunk, meg kell jegyeznem, hogy valószínűleg a megyeszurkerek sem kerülhetik meg a kanonizáció szükségességét. Egyes, alapigazságnak vélt szabályok az írásbeliség hiánya miatt deformálódtak egyesek fejében, és a közös emlékezet bizony foghíjas atekintetben, hogy mi az eredeti változat.
Így például megoszlottak arról a vélemények, hogy a bemelegítéskor kapu fölé lőtt süvítő golyóbis Dzsí általi elfogása beszámítható-e azon labdaérintések sorozatába, melynek Dzsí oly jellemzően mindig szerét ejti. Joe Bácsi szerint a szabály csupán mérkőzésen kirepülő labdára kell, hogy szorítkozzon, míg mások szerint – érthető módon Dzsít is beleértve – ez nem kötelező keretfeltétel, elégséges az, ha a labda játékostól jön. Később az a labda ugyanis bármikor játékba kerülhet, mert – talán nem mindenki figyelt fel erre – egy mérkőzést több labda is szolgál, hogy ne mindig ugyanazt kelljen keresgetni a csalitosban, értékes játékidőt elvesztve ezzel.
Személyes javaslatom az, hogy az alapszabályokat írásban rögzítsük! Kérdéses azonban az, hogy alapszabálynak, vagy pedig csak népi megfigyelésnek minősítsünk egy másik érdekes ismétlődést, miszerint a közönségből a legdrágább autóval érkező az autó számára legveszélyesebb helyre parkolhat. Már korábban is szemet szúrt, hogy a luxusmercik, Skoda Superbek, és egyéb autócsodák vagy közvetlenül a pálya mellett, vagy az alélt állapotú szurkolók fősodrában helyezkednek el, és véletlenül sem a félreeső biztonságos parkolóban. Valószínűleg a racionalizmust a mohó exhibicionizmus bírálja felül. Akinek telik drága autóra, annak biztos telik a szervizre is.
A mérkőzés – mert azért az állna ennek a beszámolónak mégiscsak a középpontjában – közepes irammal indult, inkább a középpályára korlátozódtak az akciók. A múlt héten megismert aszódi gárda most is technikásabb csapat benyomását keltette, de félő volt, hogy ez ezúttal is meddő maradhat a fölény. A bagiak ugyan vegyes összetételű csapatnak tűntek, de hamar kiderült, hogy a pálya minden fertályára jut egy-egy húzóemberük, akik az egyenetlen személyi teljesítményt mégiscsak jó átlaggá tudják kiegyensúlyozni. Az apró, vagy éppen feltűnően fiatal játékosaik lelkesedése továbbvitte egy-egy akciójukat az ellenfél térfelének középső harmadának irányába, ahol harcos – ám focistától szokatlan, kövérkés testfelépítésű – 10-es számú csatáruk kapura veszélyes helyzeteket dolgozott ki. Az első félidő felénél adódó második veszélyes megmozdulása először úgy tűnt, hogy csak próbálkozás marad, de a kapu előteréből kiguruló, és rossz szögbe kerülő labdát gyorsan összeszedte, és a már-már fellélegző védők teljes passzivitása mellett tudott kapura fordulni.
Megszeppent a bekapott góltól az aszódi gárda, és bár közönségük rendre bekiabálással bíztatta őket, a megyei liga gólvágói továbbra sem adták jelét annak, hogy itt lennének közöttük azok, akik 4-5 góllal is kitömték az őszi szezon első meccsein az ellenfelet. Megfontolt, ám borzalmasan tankönyvízű akcióikat a bagiak rendre lefülelték, és a kinyílt aszódi védelem között ismét feltűnt a 10-es számú kardszárnyú delfin, és újabb góllal cáfolta sunyi rosszakaróit.
Bizony, két remek gólról maradt le a megyeszurker kisközösség félidőben érkező két híve, ám ebben a meccsben több volt annál, semhogy kézlegyintéssel kellett volna tudomásul venniük balszerencséjüket. A szurkerek a pálya mellett álló vendéglátóegység árnyékába húzódtak, és a második félidő megindulása is ott érte őket, ám az cselekedett jól, aki a kvaterkázás közben azért félszemmel az eseményeket követte. Az aszódi kapus ügyetlenkedésének következményét így remek szögből láthatták a szemfülesek. Sajnos éppen a későn érkezők voltak azok, akik ilyen pillanatokban is háttal álltak. Egy remek akciógóllal növelte előnyét 3:0-ra Bag, majd pedig két percre rá egy csukafejessel vették be újfent az aszódi hálót. A 4:0-s eredménnyel jómagam több mint elégedett voltam, ám a meccs miatti egész napos stressz medencetájon szorító szükségállapottá fajult. A szurkolók részére fenntartott mellékhelyiség tiszántúli pályaudvarokat megszégyenítő állapota arra sarkalt, hogy a kisvendéglőben próbáljak szerencsét. A néhány perces – ám ilyen körülmények között örökkévalóságnak tűnő – keresgélés eredményeképpen csak egy néptelen női WC-t találtam. Jómagam hajlottam a kompromisszumra, ám a semmiből előbukkanó személyzet (naná, hogy nő!) hajthatatlan volt – (ellentétben a hasammal, bocs). Rövid szellemi tusában próbált a szabályok mindenhatóságáról meggyőzni, egyetlen alternatívaként az imént jellemzett külső helyiség háború sújtotta, fajansz nélküli romhalmazát felkínálva. Már-már úgy tűnt, hogy egy huszáros rohammal hosszú időre hátravetem a higiénés állapotokat a fogadóban, amikor minden előzmény nélkül kibökte, hogy tulajdonképpen az emeleten van egy – egyébként valójában teljesen korrekt - férfi WC.
Elégedetten térhettem vissza a szurkerek közé, akik az eredmény változatlanságáról számoltak be, Dzsí meg is jegyezte, hogy „kicsit leült a meccs”. A beszólás apropóján elmeséltem nekik röviden az én leülésem pozitív kimenetelű történetét. Ezen kívül említésreméltót már senki sem csinált, csupán az aszódiak kapusa mutatott be néhány hajmeresztő szerelést és fejest a mezőnyben, bizonyítván, hogy mezőnyjátékosként még riasztóbb a teljesítménye. Jövő héten javíthat, ahogy a csapat többi játékosa is. Talán a mi megjelenésünk bizonyul rossz kabalának a tehetséges aszódi gárda esetében, hiszen két alkalommal látogattuk meg őket, és mindkétszer nullát jegyezhettek csak fel a nevük mellé.

Szerzõ: Bari