Kiskörösre mentünk Szabó Pisti (nemzetközi olvasóink miatt Steve Taylor) születésnapi bulijára. Ezen a hétvégén álnéven utaztunk, mert a szállodában Schwürdl Teofil névre kértem a szolgáltatásokat, ami jó ötletnek bizonyult, mert természetesen a személyzet faarccal töltötte ki a számlát (hiszen milyen kínos lenne, ha nevetnének és tényleg ilyen neve lenne a kedves vendégnek). Természetesen már jó előre felkészültünk a környék meccseiből és végül az Izsák – Solt mellett voksoltunk, hiszen két hete Izsák egy tízest rúgott otthon, ráadásul az előző idényből egy remek derbit már elkaptunk az izsáki pályán. Előbb mindenesetre a szombati bulit keményen abszolváltuk, másnap pedig elkirándultunk Kalocsára, ahol a székesegyház megtekintése után a helyi hamburgersütő nénitől próbáltunk információkat szerezni. Furcsállottuk ugyanis, hogy Kalocsa teljesen üres, a kávézókban (már amelyik nyitva volt a főutcán) egyetlen vendéget sem láttunk. A hamburgeres néni maga is panaszkodott, hogy aznap még nem volt vendége, amit az ajtóra kihelyezett zárva tábla miatt mi kevésbé csodáltunk, hiszen mi is csak az éhségünknek és a véletlennek köszönhettük, hogy bejutottunk. A néni megköszönte a figyelmeztetést és bevallotta, hogy tényleg elfelejtette reggel megfordítani a táblát, majd némi sirámba kezdett, Kalocsa egy Csernobilszerű szellemváros, elment a katonaság, nincs munka, nincs pénz, a paprika meg büdös a fiataloknak. Kifejezetten szomorúan hallgattam a panaszáradatot, mert jómagam sokáig azt reméltem, hogy azért nincsen senki az utcán, mert mindenki meccsre ment. A nénitől a helyi megyei első osztályú csapatról semmit nem tudtam meg, sajnos informáltsága alapján egyelőre nem nyerhetett volna felvételt a megyeszurkerek közé. A hamburger ugyan finom volt, de azért jobbnak láttunk beiktatni a híres soltvadkerti Korona cukrászdában egy szájízédesítést, majd indultunk az Izsáki Sárfehér (a környék nevezetessége a sárfehér szőlő, amely a pezsgőgyártás alapjául szolgáló szőlők egyike – tudtuk meg később) általunk olyannyira kedvelt pályájára. Amint megérkeztünk azonnal sikerült a labdábaérést abszolválni, egy hatalmas rúgás után lendültem, két idősebb önkéntes labdaszedőt megelőztem és visszaíveltem a bőröst. A szünetig egy gólt rúgott a sokkal erősebb Izsák, majd a klubház-büfé komplexumban döbbenetes felfedezést tettünk. Pisti előző napi bulijáról volt ott egy pár. Miután ezt tisztáztuk, adódott a jogos kérdés, hogy „na és ti mit kerestek itt?” Kriszti csapatunk egyik leglelkesebb tagja bőszen elkezdett magyarázni a páros hölgytagjának a megyeszurkerség fantasztikus élményeiről, a fiúk azonban inkább a páros sráctagjának szavait itták, hiszen mint megtudtuk egy valóságos megyefoci ikonnal álltunk szemben, aki a meccsre is azért jött ki, mert évekig játszott az izsáki csapatban. A jelenleg a budaőrsi NB III-as csapatot erősítő gólerős csatártól a csapatokról, a bírókról, a pénzügyi paraméterekről rengeteg infot megtudtunk. Sorra megismertük a helyi erősségeket, a mezőny legtechnikásabb játékosáról kiderült például, hogy már a legfelsőbb osztályban is játszott. Az egykori kiskőrösi gárdából átalakult akasztói Stadlerben focizott, Szergej Hleba névre hallgatott és éppenúgy ukrán, mint egy másik csapattársa. A solti szurkolók ezért üvöltözték néha az általunk sokáig nem értett: „Hajrá magyarok” rigmust. Hamarosan cserére került sor, és a leballagó izsáki titánról kiderült, hogy ő is ott volt a bulin. Végül a rengeteg izsáki helyzetből csak kettő akadt be, sőt a meccs végén a soltiak még találtak egy szépítő gólt is. A solti csapatban több aprótermetű játékos is játszott, egyiküket motoregér néven találta meg az izsáki publikum. Az izsáki siker nyílván nem kis részben annak a lelkes szurkernek köszönhető, akitől a következőket hallottuk („majd behúgyozok, de nem megyek ki, nehogy addig kapjunk egy gólt”). A magyar stadionokban ritkán látható, a húgyhólyagrepedés rémével kecsegtető hősies szurkolás meg is hozta az eredményét, az izsákiak otthon tartották a három pontot. A szurkolókkal nem is volt semmi komolyabb baj, bár egy folyamatosan kuruttyoló kis csoport (amelyet hamarosan az izsáki béka-közép elnevezéssel illettünk) majdnem bajt okozott, mert hangadójuk (mint megtudtuk Deka kódnévvel illetett entitás) berohant a második gólnál a pályára. A bíró ki is jött a közel nyolcvan éves rendezőhöz, hogy még egyszer ne forduljon elő, mert lefújja a meccset. Végül éppen amikor hatalmas eső kezdődött valóban lefújta a meccset, ám nem Deka miatt, hanem mert letelt kilencven perc. Újdonsült ismerőseink ott maradtak az izsákiakkal birkapörköltet enni a győzelemre (tavaly a bajnokság-nyerésnél asztalon ugrálás is volt…), mi pedig elhatároztuk, hogy az NB III Duna csoportjának novemberi Felcsút – Budaőrs meccsére ki fogunk menni, hogy újdonsült barátunkat a pályán is megnézzük.

Szerzõ: Dzsí