Gyakorlatilag két hétre elaludt az ország a december végi ünnepek idején, kívételek azért akadtak, a női kézisek, na és persze a megyeszurkerek nem tétlenkedtek. A szilveszteri, na és persze a január 1-i, és 2-i bulik fáradtságával keltem 3-án, majd azonnal az újabb női kézirangadó szervezésébe kezdtem. Joe Bácsi, egyetlen társam e napon a Felvidékről ébredezett kedves cimboránk, Keszeg Zsolti pincéjében, így rám maradt a jegyek beszerzésének nemes feladata. Attól tartva, hogy a helyszínen már nem lesz kapható, előbb az interneten, majd a telefonkönyvben igyekeztem a Népligeti FTC-csarnok elérhetőségéről infokat szerezni, sajnos sikertelenül. Nem tehettem mást, délelőtt nekivágtam a csarnok felkeresésének. Váratlanul egy útitársam is akadt, segítettem ugyanis közlekedni egy idősebb mozgássérült bácsinak, és jó tettért cserébe jót várj, a bácsi igencsak megörvendeztette a szívemet. Megkérdezte ugyanis, hogy érettségiztem-e már? Bevallottam neki, hogy igen, de azt azért nem fejtettem ki, hogy lassan 13 éve, mindenesetre jó érzés volt, hogy ennyire fiatalnak néz (nézek ki), így talán még pár évig merhetek majd fiatalok közé (például megyeultrák közé) merészkedni. Ő ugyan furcsállta, hogy közepes termetemmel ilyen gyerekképű vagyok, mert szerinte a magas gyerekek szoktak visszamaradni a fejlődésben. Elmélete szerint ugyanis mindig a magasak dominánsak a gyerekközösségekben és amikor nem történik semmi a csapattal, akkor is szórakoztatni akarják a többieket, ezért idétlenkednek és ez rögzül is, így tovább maradnak infantilisek. Szerintem érdekes…
No de vissza a meccsre, a csarnokot végül megtaláltam és tapasztalatlan Népliget-látogató révén a fél ligetet körbejártam, míg végre infot szereztem arról, hogy hol is lehet jegyet kapni (a csarnokban rendszeresen focizó Joe Bácsi persze ilyenkor nem vette fel a telefont…).
A jegyeket áruló öregúr természetesen nem tudott visszaadni, mint általában mindenki, aki valaminek az eladásával foglalkozik (kiváncsi vagyok hány százalékkal lenne nagyobb a GDP, ha az emberek tudnának fizetni a javakért amelyeket megvesznek (bocs előugrott belőlem a közgizda). Mint mondta: épp most vitték el az eddig eladott jegyek ellenértékét, ez a tudatos pénzkivonás ugyan nem tűnt a kereskedelem olajozottságát elősegítő közgazdasági Nobel-díjat érdemlő ötletnek, de a bácsi jóindulatú volt, így nem fejeztem ki ellenérzésemet, hanem megoldás után néztem. Szerencsére hamarosan jött egy másik szurker, aki szintén jegyre ácsingózott, így 11900 (darabja 1700) forintért vettünk hét jegyet, és 12 ezer forintunk volt is. A kedves bácsi nem nyugodott mondta, hogy sajnos százasa sincsen, és nem engedhet így el minket, hogy az adósunk. Riasztó ötletnek tűnt az újabb szurkoló megvárása, így csak meggyőztük, hogy oké lesz így és este a meccs előtt majd beugrunk a százas visszajáróért. Remélem látogatja a www.megyefoci.hu-t, mert akkor ezennel üzenjük neki, hogy nagyon jól szórakoztunk a meccsen, felajánljuk a százast a csarok fejlesztésére.
Újdonsült szurkertársammal ugyan még egymás között el kellett rendezni az anyagiakat, de végül sikertelen pénzváltási kísérletek után feladtuk, többé-kevésbé azért el tudtunk számolni, majd elbúcsúztunk. Este Joe Bácsi sofőrködése mellett támadtuk a pályát, a kellékekről (2 duda, 2 zászló, digitális kamera) sem megfeledkezve. Jókora tömeg volt, így nekünk már csak a kapu mögött jutott állóhely, ahol a szektorba lépve az egyik lelkes vezérszurkoló (egy úszósapkában és egyéb furcsaságokban pompázó dobos srác) kézfogással és lelkes buzdítással fogadott minket („Gyertek, kevesen vagyunk, segítsük a lányokat!”). Tevékenysége később is lenyűgözött minket, végig dobolt és rigmusokat kántált, soha nem az éppen odaillőt, mást mint amit a csarnok. Egy példa: a Fradi a végkifejletben extázisban játszik, gyönyörű gólokat dob, barátunk átszellemült arccal rákezd: „Ébresztő, ébresztő!!!”. Volt még amikor lelkesen „Bajnokok Ligája, Bajnokok Ligája”, vagy éppen „Vízfejű bíró” rigmusokat dobolt, mindenképpen színfolt volt, ám a helyiek vélhetőleg már ismerték tevékenységét, mert semmilyen rigmusát nem folytatta soha senki.
Amúgy a pálya közepén volt a legkomolyabb tábor, és a sasszemű Joe segítségével elkezdtük ennek tagjait is figyelni. Egy Fradi-sapkás öreg apóka nyerte nálunk a meccs szurkolója díjat, minden rigmust igyekezett átvenni a tábortól (nem mindig sikerrel) és korát meghazudtoló módon lelkesedett, ugrált. Figurák akadtak bőven, elég erős volt végig a szurkolás, mi is elismerő pillantásokat érdemeltünk ki szétnyitható bivalyerős kürtünkkel, ám a meccs végén már a sportszerű megyeszurkerektől némileg idegen bírógyalázás volt a fő program. Már-már attól féltem, hogy a lányok isszák meg a vehemencia levét (remélem mindenkinek tetszik ez a szép kép, a vehemencia leve!), mert a román sípos pubik felé áradó gyűlölet láttán rettegtem, hogy nehogy valaki bedobjon valamit, vagy egyáltalán ne hasson a dolog kontraproduktívan és ne fújjanak a bírók már csak azért is a Fradi ellen.
Az mindenesetre már valóban érdekes volt, amikor három magyart is kiállítottak és a hat spanyol ellen éppen feleannyian küzdöttek, ám Kirsner Erikáék még ekkor is dobtak gólt. Jól játszott a szlovák szélsőnk, Katerina Mraviková, akinek vagy több keresztneve van és én vagyok tudatlan, vagy a szurkolók informáltságával volt baj, mégis mintha folyamatosan „Anna-Anna” kiabálással éljenezték volna a környékemen. A kapus Sugár timi is remekelt, így sikerült a bravúr, a második félidőben olykor jól is játszva, győztek az aranykezű gyerekek. A meccs után még amíg lehetett ünnepeltünk, majd komolyabb dugóban hazakeveredtünk. Otthon a legizgalmasabb jelenteket videón újra megnéztem (thanx Dzsí Öccse!) és rájöttem, hogy a sportörült Joe Bácsi tényleg ért ehhez a sportághoz is, a tévés szakkommentátor ugyanis éppen azokat a finomságokat vette észre, amelyeket Joe Bácsi a meccs közben nekem suttogott. Én ilyenkor mindig csak bólogattam, ha a bíró fújt valamit, azonnal riadt arccal Joehoz fordultam „Mít fújt?” kérdéssel. Valljuk be, még nem vagyok a sportág jelese, de a fanatikus szurkolás és a szebbik nem igen szép csapatainak rajongása amint lehet újabb kézimeccsre fog kicsalni...

Szerzõ: Dzsí