|
Események
|
|
|
Vissza a gyökerekhez
2004. március 20.
Felsőtárkány - Kisköre: 1 - 0
Heves megye, I. osztály
|
Hosszú, hideg telünk volt – konstatálták a megyeszurkerek, akik bizony erősen megszenvedték az amatőr foci nélküli hónapokat. Ki-ki megtalálta ugyan a maga gyógymódját az elvonási tünetek ellen, volt aki kézimeccsekre kezdett el járni, volt, aki napjában többször is átolvasta a régi megyefoci-tudósításokat, de mindenki nagyon várta már a tavaszi rajtot. Talán ennek is tudható be, hogy kicsi, de annál lelkesebb csapatunk a megcélzott irányt (Heves megye) rohamléptekkel közelítette meg, pénteken ötkor pontosan meg is indultunk Eger felé. Jól indult, rosszul folytatódott, egy kisbusz ráborult az autópályára, amit két órás elképesztő dugóval ünnepeltünk, gyakorlatilag nem mozdult a sor. Miközben bömböltettük Bari slágereit és megettük az autóban fellelhető, örvendetesen nagy déli gyümölcs készleteket, a narancsok nedvességtartalma átért szervezetünkön. Hálisten nekem nem is okozott gondot az árokban csörgedező kispatak vízkészletének alapos felduzzasztása, de Bari, mint sofőr úgy érezte nem szállhat ki, ha eggyel is, de haladnia kell. Nos ebből majdnem tragédia lett, már éppen túlhaladtunk a dugón, amikor a szélsősávban előttünk poroszkáló rendőrautó csak nem akarta felvenni a forgalom ütemét. Bari annyira készült a lekanyarodásra, hogy már a lekanyarodás előtt kitette az indexet, amit az előtte haladó rendőr akár sürgetésnek is érthetett… ez egyébként magyarázat is lehet arra, hogy utána miért csak 30-cal ment hosszú óráknak tűnő percekig.Végül csak eljutottunk a Bari számára a Paradicsommal felérő fához, és hogy tényleg magas a narancs folyadék-tartalma, azt a közel negyedórás megálló bizonyította. Innentől már hamarosan megérkeztünk megszokott egri szálláshelyünkre, az immár Rubinia Hotelre átkeresztelt panzióba. Elfoglaltuk apartmanunkat, majd szolidan még belevetettük magunkat az egri éjszakába. Reggel frissen keltünk és a Felsőtárkányba kinézett hiperrangadó előtt kirándultunk egyet a Bükkben. Remek idő volt és az Eger-Lillafüred világszépe szerpentinen találtunk is egy remek kirándulóhelyet. Bár a tábla akár el is riaszthatott volna minket, mert állítólag farkas- és hiúz kutató terepen voltunk, az ösvényekről letérni tilos – olvashattuk. Ennek jegyében azonnal letértünk a sáros kijelölt útról és bevetettük magunkat az erdőbe. A sportértékről nem feledkeztünk meg, minden fadarabbal célba gerelyhajítást játszottunk és persze igyekeztünk a megyefoci szájton ellőhető fényképeket készíteni. A süvítő szélben száguldó falevelekről az avarok bejövetele című kompozíció jutott eszünkbe, egy odvas és gombás fáról az, hogy nemcsak a Fradi-Újpesten vannak taplók, míg egy jókora gyökérről a címben is emlegetett vissza a gyökerekhez szlogen. Ennél talán már csak az volt ovodásabb színvonal, amikor Bari nagy betűkkel beleírta a sárba, hogy ERDŐ, csak azért, hogy képaláírásnak stimmeljen a „Bari erdőt írt” szöveg. Egy szó, mint száz bár hiúzzal nem küzdhettünk meg, remekül szórakoztunk. Még belefért a kis bükki szlovák faluban, Répáshután egy ebéd és mentünk a meccsre. A helyi erőkkel már a pályamenti kocsmában megismerkedhettünk, Mucu a fogatlan és teljesen érthetetlen beszédű alkoholista tette ránk a legmélyebb benyomást. Amikor a meccs unalmas volt (szinte végig), akkor szurkolótársai is előszeretettel foglalkoztak vele. A gyönyörű hegyaljai környezetben egymás mögött elhelyezkedő padokon ültek a helyi gazdák, akik Hajrá Tárkány ordításokkal bíztatták a csapatot. Bár az izgalomtól nem kellett volna rágyújtanunk, mégis a Hajrá Kátrány szóvicc elsütése miatt muszáj volt egyet dohányozni. A mérkőzést látva felmerült bennünk, hogy talán 2004 még mindig nem a magyar foci éve lesz, vagy ha esetleg igen, akkor sem Felsőtárkányból fogják megváltani a világot és Barinak nagyszerű ötlete támadt, mivel a meccseket egyidőben rendezték, a szünetet vágtázásra felhasználva, akár átérhetünk egy jobb meccsre, így is történt: Irány Maklár felkiáltással elrobogtunk a helyszínről. Szerzõ: Dzsí
|
|
Képek:
|
Club Tárkány
|
Hegyaljai pálya
|
Hajrá Kátrány!!!
|
Bari ordít
|
Indul az idény!!!
|
Kőkemény rendező
|
Hiúzveszély
|
Bari erdőt írt
|
Utálom, ha felszarvaznak
|
Vissza a gyökerekhez
|
Az avarok bejövetele
|
Bari kirándul
|
Technoturizmus
|
Biléta
|
|
Vissza
-------- Webmester: Dzsí öccse 2003 --------
Ajánlott böngészõ: Internet Explorer 6.0
Ajánlott felbontás: 800*600px
Támogatóink:
|
|