A felsőtárkányi pályát elhagyva, Bari a tőle megszokott elszántsággal igyekezett a maklári pályára eljutni. Sajnos a negyedóra, ami a szünet idejével egyezett meg, irreális volt, így csak abban bízhattunk, hogy minél kevesebb percről maradunk le a második félidőből. Szerencsére előző nap, ez a kiváló gavallér Bari éppen Maklárra kísérte haza szíve választottját és a romantikus pillanatok között sem felejtkezett el arról, hogy megkérdezze merre van a helyi pálya, így volt némi alapinformációnk. Sajnos így is bolyongtunk, ám mire megérkeztünk, azonnal tudtuk, hogy jó döntés volt átjönni. Hatalmas hangerővel zúgott a felháborodás, éppen valami sérülés volt és legnagyobb meglepetésünkre a helyi csapat játékosát gyalázta néhány hangos és igen bátor, ugyanakkor elég bunkó „leleszi”. Ahogy beléptünk a pályára, még az volt a tervünk, hogy ultrainformált helyi erőknek adjuk elő magunkat, akik még arról is tudnak, hogy Felsőtárkányban éppen mi történik. Nos ebből az antréból nem sok sikerült, sőt azonnal szénné égnem, mert amint beértünk a pályára, megkérdeztem egy fiatalembertől, hogy mennyi az állás. Ő ugyan válaszolt, de kábé úgy nézett rám, mintha a szoláriumost keresném az Atacama-sivatagban, amit elsőre nem értettem. Kiderült, hogy a srác éppen az elektromos eredményjelző tábla alatt áll, csak fel kellett volna néznem. Mindenesetre meglepő volt a megyei első osztályú pályán egy ilyen fényeszköz. A fejberúgott és ezért lesérült maklári játékos közben levonult (annyi ereje még maradt, hogy a leleszi szurkolóknak mutogasson nem éppen gusztusos dolgokat). Amikor megérkeztünk kettő-nullára Maklár vezetett, húsz perc alatt láttunk két leleszi gólt, plusz mindkét oldalon egy rakás helyzetet, szóval remek kis meccs volt. Később visszatértünk az egri szállásra, és örömmel láttuk a Dunaferr női kézilabda csapatának BL-elődöntőt érő győzelmét, majd megkezdtük egri szombat esténket. Mindez remekül sikerült, a Szépasszonyvölgyben kezdtünk borozgatni, ahol a két idősebb pincetulajdonossal hamar összebarátkoztunk, ez a nénivel elsősorban közös keresztrejtvény-fejtésben, míg az alaposan pityókás bácsival egyik kedvenc témám, a disznótorok átbeszélésében csúcsosodott ki. A borkóstolás után Eger központjában, a Hyppolit nevű műintézményben, tánclépésekkel tarkítva folytattuk az estét, aminek bizony a másnapra is kiható következményei voltak, no nem a klasszikus „másnaposság” fogalomra kell ezúttal gondolni, hanem arra, hogy elveszítettem a gyógyszeremet, de ez már a verpeléti meccs története.

Szerzõ: Dzsí