Hétvégi, esztergomi kirándulásunknak hosszú előtörténete volt. Nem sokkal azután, hogy tavaly írás jelent meg a Magyar Nemzetben a megyeszurkerekről, kedves meghívást kaptunk Esztergomból, Kex-től, amelyben felhívta a figyelmünket az Esztergom – Dorog szomszédvár-rangadóra, ami remek meccsnek ígérkezik. Természetesen azonnal igent mondtunk, és mivel a nagy rangadó közeledtével szerencsére ismét jelentkezett Kex, így nem feledkeztünk meg az eseményről. Rövid levelezésbe kezdtünk, amiben Kex felvetette, hogy a meccs után igyunk meg együtt egy sört a pálya melletti szomjoltóban, mire visszaírtam, hogy nézzük meg inkább az egész meccset együtt. Kex jelezte, hogy az bajos lesz, mert ő bizony a pályán lesz. Na ekkor esett le a tantusz, hogy a meghívás nem mástól, mint az esztergomi csapat oszlopos tagjától érkezett. A készülődés a vártnál nehezebbre sikeredett, mert igazolt és igazolatlan távollétek, valamint a vacak idő miatt alig akart összeállni a csapat, ám végül egy négytagú, ütőképesnek nevezhető gárda állt össze (Kriszti, Dzseki, Varangy és Dzsí). Külön érdekesség volt, hogy további két barátunk már reggel Esztergom felé vette az irányt egy-egy Alfa Romeoval, mert mint megtudtuk, a Bazilika parkolójában éppen Alfa Romeo találkozót tartottak és ők bizony „lementek Alfába”.
A pocsék időt észlelve, bizony igen sokszor el kellett mondanunk, a Madridba távozott udvari költőnk (Joe Bácsi) örökbecsűjét: „Lehet eső, hó, vagy sár, megyeszurker nem hátrál”, mert tényleg meg kellett magyaráznunk magunknak, hogy mi vett rá minket a túrára, de nem adtuk fel és ezt azt hiszem senki nem bánta meg utólag.
Esztergomban első utunk a Bazilikához vezetett. Ugyan megpróbálkoztunk hatalmas autószakértőnek, amolyan ős-Alfásnak előadni magunkat, de a más típusú gépjárművünk és Varangy barátunk (hogyan ne sértsem meg?) különös leparkolása ezt lehetetlenné tette. Konkrétan az történt, hogy a sokadik igazításnál a mögöttünk álló autóból már riadtan dudáltak… Az autós találkozók pozitívumait nem igazán leltük fel, Alfa Romeo tulajdonos emberek kis csoportokban beszélgetnek, néhányan fényképeznek, ráadásul ezúttal esőben. Egyszóval úgy döntöttünk nem választottunk rossz hobbit a megyefocival. Arra azért jó volt a meeting, hogy találkoztunk Buci barátomékkal, némi közös ázás után azonban ők enni indultak, mi pedig bementünk a Bazilikába. Bár a rendkívül adakozó kedvében levő Kriszti azonnal megszórta a perselyt, lehet, hogy ezt pár perccel később megbánta, amikor a kincstár megtekintéséhez már kevésbé önkéntes alapon is adakoznunk kellett. Mindenesetre az, hogy fedett helyen vagyunk, sokat megért ezen a csúnya napon, így minden eddigi látogatásunknál alaposabban tanulmányoztuk végiga pecsétgyűrűket, miseruhákat és szarvserlegeket. Olyannyira a díszes eszközök hatása alá kerültem, hogy az ajándékboltban is vásároltam, no nem valami aranyozott szenttárgyat, hanem egy üvegbékát. Az eladó néninek be is vallottam, hogy gyermekkoromban a Balatonnál mindig kővel dobáltam a békákat, ezért lelkiismeret-furdalásom van, amit a vásárlással szeretnék enyhíteni. Némileg rosszallóan megjegyezte, hogy már az is valami, hogy ezt bevallom. Ebben maradtunk.
A városnézés után Kex barátunk étterem-javaslatát követve, a Mély Tányér étterem felé vettük az utunkat. A vendéglő számunkra különösen kedves választás volt, mert a lelkes lila-szurker tulaj rengeteg futball-ereklyét halmozott fel, és természetesen a tévében is foci ment. Miközben jóízűen megebédeltünk, nem várt meglepetés ért bennünket, hiszen egyszercsak „Megyefoci?”-kérdéssel léptek az asztalunkhoz, már meg is ismerkedhettünk Kex-szel. Közel egy órán keresztül feltérképezhettük Esztergom és a környék labdarúgásának minden fontos információját, megismerhettük a csapatot, az anyagi bázist, a kiesési esélyeket. Mivel a mi kis csapatunkban is aktív és egykori futballfenomének voltak, bőven akadt közös téma. Kex és az időközben megérkezett játékostársa (akiről Kriszti azonnal megállapította, hogy festett szőke…) lassan megindultak a pálya felé, mi még útba ejtettünk egy kávézót, ahol a svájci kávé (presszó kávé barackpálinkával) volt a favoritunk, majd mi is felkerekedtünk a meccsre.
Az esztergomi Prímás-szigeten előbb egy rögbimeccset (!) találtunk, de hamarosan meglett a focipálya is. Kex már felvázolta nekünk, hogy Dorogról inkább várhatók szurkolók, sőt nekik amolyan ultracsoportjuk is van, valóban transzparenssel és bámulatos repertoárral éltették Dorogot. A folyamatos esőzések ellenére remek pályán indult a mérkőzés és alig akartunk hinni a szemünknek, három kontraszerű támadásból három gólt lőtt Papp Andris, aki ugyan játszott korábban Esztergomban is, de mivel ezúttal Dorogot erősítette, így 0-3 volt az indulás. A gyors gólzápornak több üdvös hatása is volt, a mérkőzés remek volt, sportszerű volt, sőt ezúttal a publikum sem sokat foglalkozott a bíróval, hanem focit élvezhetett. Az érdeklődés is komoly volt, két kamera is vette a meccset, folyamatos tudósítás mellett, amibe ugyan megpróbáltunk belehallgatni, de csak valami féllelkes suttogást észleltünk. Az esztergomi csapat a mezőnyben szépen játszott (Bari külön élvezte volna a meccset, mert a csapatban Zidane és Beckham jellegű futballista is akadt), lendületesen folytak a támadások, igaz, túl sok gólveszély azért nem volt, míg az ügyesen kontrázó dorogiak kevés támadásból is többször kerültek helyzetbe. A meccs után a pályamenti büfében bevártuk Kexéket, így további információkat nyertünk. Kiderült, hogy a büfé tulajdonosában és a pultnál álldogáló, érthetetlen monológokat mormoló úriemberben egyaránt a nyolcvanas évek nagy esztergomi csapatának sztárjait tisztelhetjük. A különböző csapatok játékosállományának és pályáinak átbeszélése közben sok kedves anekdota előkerült. Mint megtudtuk Kex nevét akkor éltették a legtöbben, amikor az Újpest – Dorog 4-0 meccs visszavágóján, Dorogon, az akkor ott játszó ballábas pengét a hetvenedik percben lecserélték, a fanatikus újpestiek között helyet foglaló Mély Tányér tulajdonos barát (aki transzparensen is éltette barátját) pedig az egész lila tábort rávette egy kis Kex-ünneplésre. A hangulatos nap után elhagytuk a békésen sörözgető esztergomi és dorogi futballistákat, vezetőket, és amikor kiintegettünk az autóból és dudáltunk egyet, hangos „megyefoci”-kiáltás ütötte meg a fülünket. Már csak ezért is megérte volna lemenni!

Szerzõ: Dzsí