Bár egyes megyeszurkerek sérelmezték, hogy miért folyamatosan Budaörsre járunk meccsre, de az NB III. Duna csoportját eldöntő szuperrangadót, vagyis a két listavezető csatáját egyszerűen vétek lett volna kihagyni. Így a hétvége, amúgy igen gazdag programjába már jó előre nagy piros betűkkel beírtam a rangadót. Megelőző nap Balatonakarattyán részt vettünk az egyik leglelkesebb londoni megyeszurker, Péköb barátunk esküvőjén, és ahogy az már egy lagzitól elvárható, fergetegesen jól éreztük magunkat. A komoly sportértékkel bíró tánc és az elfogyasztott (nem kevés) kiváló minőségű bor ellenére frissen és ötletekkel tele ébredtem vasárnap. A Budaörs – Felcsút meccset nem csupán a násznépnek, de sms-ek útján a Pesten maradt szurkolóknak is nagy elánnal harangoztam be, így némileg meglepett, hogy egyedül Bari válaszolt reménytkeltően. Akarattyai szállásunkon a reggeli közben mindenesetre egyéb programokat igyekeztem ajánlani, elsősorban az interneten kinézett Aba-napokat, a kis Fejér megyei településen ugyanis koncertekkel, kirakodóvásárral, sőt Sárvíz Szépe választással egybekötött fesztivált rendeztek. Nos, sem az Aba-napok, sem a Sárvíz Szépe választás nem segített, a feltűnően passzív aranycsapatból végül csak Dóri, Buci, Eszter és Dzsí vállalta be a kirándulást, de mi nem bántuk meg. Előbb a Balatonnál a kötelező vízparti sétát még kipipáltuk, én már itt is, mint a nap folyamán többször is, békát kerestem, de sajnos nem láttunk. Utána Balatonfőkajáron zászlórudakat láttunk letűzve a focipálya szélén. Ebből – hibásan – azt a következtetést vontuk le, hogy mindjárt meccs lesz, ám érdeklődésünkre, egy meglepett atyafi elmondta, hogy bizony már tegnap megvolt a meccs. A megyefoci-turizmus Csajágon folytatódott, ahol gyönyörű erdei focipályát találtunk természetes domb-lelátóval, nagy élmény volt, még a legtapasztaltabb meccsre járóknak is. Kirándulásunk következő állomása Nádasdladány fantasztikus kastélya volt. A jó állapotban levő angol stílusú kastély belül is látogatható, ahol a gyönyörű festményeket, könyvtárszobát, étkező-készleteket látva megállapítottuk, hogy a nagy jövedelem-különbségnek bizony áldásos hatásai is vannak, mégha az alsó decilisben ezt nem is mindig gondolják így. A kastélyparkban hatalmas szabadtéri színpad van, ahol a nyár végén István a király, gitárkoncert, táncelőadás is lesz, ki is szúrtuk, hogy melyikre megyünk le, igaz azóta eszembe jutott, hogy a kiválasztott augusztus végi időpontban, az olimpián lesz jelenésem. Sajnos ezúttal csak mint néző.
Visszatérve a kastélyparkra, tényleg gyönyörű. Időközben megérkezett Bari barátunk is Pestről, így már öttagú volt a kiránduló csapat. Békát itt is kerestem, szúnyog volt, megcsípett, gólya volt, lefotóztuk, de a tápláléklánc közepe valahogy itt is kimaradt, így békát egész hétvégén nem láttunk.
Szabadbattyánban megebédeltünk. Szabadbattyáni ebédről csak jót, vagy semmit, így most erről ennyit.
Utána a reggel lelkesen emlegetett Aba következett. Vagyis, hogy következett volna, mert ugyan elmentünk a helyszínre, de annyira zuhogott az eső, hogy csak az autóból láttuk az Aba-napokat. Azért a helyi pályát itt is megnéztük.
Az Aba-kudarc után megindultunk a meccsre, félórával korábban érkeztünk, de kellett is ennyi idő, mert soha nem látott sorok kigyóztak a jegyért. A 300 nézőre „beállított” kedves, de végtelenül lassú pénztáros nénik nehezen birkóztak meg a feladattal (egy gyöngyszem: „- 3 jegyet kérnék! – 1200 forint. – És mennyi egy zacskó szotyi? – Mondom, 1200 forint”). Végül csak bejutottunk, és hamarosan megkezdődött (rengeteg hazai és vendégszurker előtt) a szuperderbi. A vizes talaj remek tulajdonsága, hogy a víz alapvetően felgyorsítja a labdát, de akad akkora tócsa is, hogy pont megáll tőle, így vicces jelenetek bőven akadtak. Amúgy nagyon parázs, kakaskodó hangulatban indult a meccs, ám ezen a napon sokkal jobb volt Felcsút, és a gólok után kicsit a kedélyek is lenyugodtak. Orbán Viktor a cserepadon kapott helyet, de szemlátomást nem zavarta, hogy ezúttal a csapat jobb- és baloldala is remekelt. Az eső zuhogott, de a pályán kívülről figyelő „ingyenélők” nehezményezték, hogy az esernyőinktől nem látnak. Erre többféleképpen lehetett volna reagálni, mi ezúttal a „Vegyél jegyet majom!” helyett az ernyő szolgálatkész becsukását választottuk. Bari a Felcsútnak (szerinte Kanárik) szurkolt, Eszter inkább fotózott, illetve egyszer volt egy kommentárja, de még én, akinek a fülébe súgta, sem nagyon hallottam, míg magam Budaörs-párti elbődülésekkel vétettem észre magamat. Néhány játékost biztattam (néhány nevet valóban tudtam, de nem maradtak el a szokásos Bravó Tanár Úr, Végig Doki, Csináld meg Kicsi és egyéb formulák sem). A mérkőzés végén a felcsútiak hason csúsztak szurkolóik felé, akik lelkesen kiabálták, hogy „Bajnokcsapat”, azért nagyon nem ragadtatták el magukat, kábé egy percig tartott az ünneplés.

Szerzõ: Dzsí