Egyik kedvenc városunkban, Szarvason töltöttük a hétvégénket. Noha csak sima hétvégi pihenésnek indult, mégis minden percben azt figyeltük, hogy milyen módon tehetnénk szurkeri hétvégévé kétnapos látogatásunkat. Bár a bajnokság végével nem túl sok sansz maradt focimérkőzésre, szerencsénk volt. A Szarvas és Vidéke magazin beszerzése után hamar meccsre bukkantunk, mert a címlapon meghirdetett Szarvas-Ezüstszőlő Aratónapon Szarvas – Malacky (Szlovákia) öregfiúk rangadót ígértek.
De ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe! Szóval pénteken leutaztunk Szarvasra a már megszokott közlekedési körülmények között: másfél órás vergődés Budapesten, majd másfél órás tempós leautózás Szarvasra. Közben az időjárási paletta teljes skáláját is megtapasztalhattuk: a verőfényes napsütéstől kezdve a brutális monszunig, hála istennek hó sehol sem akadályozta utunkat, bár néhány autót hóemberekével vetekedő intelligenciájú arc vezetett. Persze volt rendes ember is, például az a néhány autós, aki jelezte, hogy mikor közeledünk trafipaxos közegek felé, nekik utólag és látatlanban is köszönjük a hasznos segítséget.
Olyan rég jártunk Szarvason, hogy a Malom utcában elsőre simán elsuhantunk vendéglátónk portája előtt. Ráadásul először voltunk úgy a régi, kedves Zimmer Freiben, hogy nem voltunk egyedül a szállásion. Sőt, az újonnan elkészült névtáblából új információval is gazdagodtunk: az általunk előbb éveken át Komoróczkynak, később Komlóczkynak ismert szállásadó házaspár valódi neve Komlovszky.
Lakótársainkról megtudtuk, hogy takarmánykeverőket építve országos turnék keretében járják az országot. Néhány sör mellett szolidan kvaterkáztak, amihez mi is csatlakoztunk. Borzasztó szégyen, de miközben átbeszéltük a világ dolgait, arról is megfeledkeztünk, aminek elmulasztásától egyébként egész lefele úton reszkettünk. A görög-francia eb-meccsből tehát szinte semmit sem láttunk, ugyanis csak a gólnál kaptuk fel a fejünket. Persze a franciákkal szembeni fenntartások tovább erősítették a megyeszurkerek és a takarmányos brigád közti megbonthatatlan barátságot. Dzsí és lakótársaink fő hangadója felváltva sorolták az egykori gall aranycsapat tagjait, Tiganát, Battisont, Tresort, meg Platinit, akinek a neve helyett Barinak Alain Prost és Pierre Richard ugrik be, talán a P betű miatt, vagy az idióta pitypang-frizurájuk és torz orruk miatt.
Viszonylag korán nyugovóra tértünk pénteken, hiszen az út viszontagságai, és Dzsí ajándékcsomagjai (sponsored by Carlsberg) felőrölték állóképességünket. Mint reggel kiderült, nagyon hasznos volt az a pár óra alváselőny, ugyanis hajnalban újabb taggal bővült a panzió létszáma. A fenti fürdőszoba csőtöréséből következő kisebb felfordulásnak előző este még nem szenteltünk akkora figyelmet, de egy hajnali falvéső ember kopácsolása (inkább légkalapácsolása) már nyilvánvalóvá tette számunkra: ezúttal nem száz százalékos a vendéglátás minősége. Mivel a szaki bő 24 órán át ügyködött a fürdő teljes rekonstrukcióján, úgyhogy a lehető legkevesebb időt töltöttük szállásunkon.
Szombaton ismét tanúbizonyságot tettünk kiválóságunkról a regionális programlehetőségek felkutatása és összeszervezése terén. Délelőtt egy, az arborétumtól nem messze eső majorság parkjában kialakított botanikai tanösvényt és egy kiállítást (Körös-Maros Nemzeti Park) jártunk végig. Rácsodálkoztunk a rendkívül gazdag természetre, a föld alatti, a nádi, vagy éppen a fű szintjén elhelyezkedő állatvilágra. Láttunk talajszelvényt, lesüllyedhettünk a fűcsomók élővilágához. Rengeteg szitakötőt, bogarat, madarat láttunk, sőt egy üregből egyszerre két vakond is kijött. Az egymásba kapaszkodó állatokat a társaság naívabb tagjai testvéreknek nézték, jól megtermett példányokról lévén szó, szerintem inkább házaspárról lehetett szó. Bari szerint ennél is durvább volt a helyzet, mert a járatokon kívül hempergőzés a vakondoknál az extrém perverzió kategóriájába tartozhat. Dió-célbadobó versenyt is rendeztünk, majd Bari a múzeum számítógépes terminálján az állatok leírása mellett megtalálta az aknakereső programot is. A park melletti kiállításból inkább csak a szokásos riasztó „jaj mit tesznek az emberek az állatokkal” prezentáció érdemel említést, ahol rókabundától krokodilridikülig mindenféle szerves alapú használati tárggyal riogatták a jobb érzésű közönséget. Ezután persze rögtön állati eredetű termékeket támadt kedvünk fogyasztani, így elgurultunk a Régimódi Étteremhez. Ez az étterem amúgy remek környezettel, és kifogástalan étlappal büszkélkedhet, amihez képest eléggé disszonáns az önkiszolgálós, „a pultnál tetszik fizetni” logisztikai megoldás.
A kaja után, a Szarvas külvárosaként ismert Ezüstszőlő község aratóbálja felé vettük az irányt. Az ebéd elkényelmesítette a csapatot, ezért a következő programpontnál különösen jólesett a minimumra csökkenteni a gyalog megteendő métereket. A község azzal próbált – egyébként jóérzékkel – további látogatókat toborozni, hogy a parkolótól a bál helyszínéig konflissal szállítgatta a vállalkozókedvűeket. Mi elsők között csaptunk le a kínálkozó alkalomra. Bár az úton néhány szembeközlekedő autóssal meggyűlt a kocsis baja, de szerencsére komolyabb „konflis-tus”-ra nem került sor.
Itt főzőversenybe, táncba, énekbe, marhapörkölt-készítésbe ütköztünk, ám a meccsig még sok idő volt. Ezért elmentünk a békésszentandrási duzzasztógáthoz. Itt leltünk rá egy futballmezes srácra, hihetetlen, hogy az EB mennyire belopja magát a mindennapokba. Mondjuk volt pár olyan horgász, akinek simán kijárt volna a sárga, esetleg piros lap is a használt eszközök miatt, őket azzal riogattuk, hogy látványosan fényképeztük őket Eszter félprofesszionális digitgépével. Persze csak azokat, akik a víz túloldalán voltak.
Ezután visszatértünk az Aratóbálba. Vettünk kürtöskalácsot, forgót, sört, sajnos a marhapörkölt nem készült el. A kispályás futballmeccs (egy néni jó érzékkel jegyezte meg, hogy a tévén nagyobbnak tűnik a foci) gyengécske színvonalú volt, és amennyire levettük a beszélgetésekből, Malacka nem jött el, talán Ezüstszőlő és Szarvas játszhatott. A mérkőzés megkezdéséig jobban kinéző lányokat próbáltunk lencsevégre kapni, de ez egyrészt nem volt könnyű egy ennyire feltűnő fényképezőgéppel, másrészt a „téma” is csak kis koncentrációban volt jelen. A sípszó után azonban már csak a futball érdekelt minket. Rá kellett jönnünk, hogy még egy tétnélküli, teljesen barátságos öregfiúk-lelkespajtások mérkőzés is lehet kellemetlen hangulatú. Talán a generációs különbség, talán a hamar beszedett féltucat gól hozta ki az öregfiúkat a sodrukból, mindenesetre az alacsony köpcös hátvédsor egyemberként reklamálta végig a mérkőzést. Még a jutalomtizenegyesük sem tudott javítani kedvükön, ráadásul bebizonyosodott, hogy nem kell Beckham-nek lenni ahhoz, hogy az ember ne találjon el közvetlen közelről egy kaput. Persze ennek is a bíró és a pályaminőség volt az oka, és nem az aktív futball után vélhetően némi sör- és szalonnafogyasztással megtűzdelt elmúlt 20 év. Mindenesetre a fiatalabb ezüstösök meggyőzően vezettek, ám ekkor távoztunk.
Tanulság: több sportnap, mint kolbász.

Szerzõ: Bari és Dzsí