|
Események
|
|
|
„Buzi, én? 35 éves fiam van Szarvason!”
2003. május 4.
Kondoros - Szarvas: 0 - 2
NB III. Alföldi csoport
|
Május elsejézni mentünk kedvenc városunkba, Szarvasra (www.szarvas.hu), a túra szomorú emléke, hogy április 30-án a májusfa felállítása közben, egy fiatal srácra ráesett a fa, és szörnyethalt. Az egykor szebb napokat látott (mára szétszéledt) kondorosi csapat jól játszott, de ezúttal nem sok babér termett nekik, hatalmas szélben csak kapufákat rúgtak, a szarvasiak pedig gólokat is. A kondorosi pálya a megyei pályákhoz (kötelező korlát a pálya szélén, amit persze azonnal át lehet lépni, de hát a pszichológia) képest többet tudott, mobil játékoskijáró is volt, ami már-már a legnagyobb olasz stadionokra emlékeztetett bennünket. Ráadásul mobilhangszorók is működtek, így elsőkézből kaptuk a nélkülözhetetlen információkat. A sörkérdést pedig elegánsan oldották meg, üveges sört lehetett kapni, és még kint sem kellett maradni a pályán kívül, mert azonnal műanyagpoharakba át lehetett tölteni. Négytagú szurkolói magunk (újabb hölgyet nyertünk meg a nagy szenvedélynek - igaz ő azóta sem jött) kedvenc helyi szurkolója egy kifejezetten kedves, bár nem teljesen komplett, vagy legalábbis eszméletlenségig szétesett bácsi volt. Összevissza szaladgált a pálya körül és egyszer elkapta, hogy a népes szarvasi vendégseregből valaki bekiabál, hogy „Te buzi, te". Bár alighanem a bíró szexuális orientációjáról volt szó, alkoholistánk valamiért magára vette a sértést. Védekezésképpen odament a szarvasi sráchoz: „Buzi én? 35 éves fiam van Szarvason”. Különítményünk megállapította, hogy ugyan a kedves fiú létezésének van némi bizonyító ereje, de a korát és a lakhelyét irreleváns információnak minősítettük. Szerzõ: Dzsí
|
|
Sajtó:
|
Kondoros, 300 néző. V.: Nemes. Kondoros: Adamik — Sárosi, Kiszely, Gombár, Lestyán (Varga T.) — Janis, Hrabovszki, Jansik, Lipták — Palyusik (Dian), Varga J. Edző: Halász Ferenc. Szarvas: Balatoni — Rónyai, Tóth, ifj. Somogyi, Kugyela — Kriska, Darida (Klimaj), Bogdán, Nagy — Bencze, Kiss. Edző: Somogyi János.
63. perc: Sárosi utolsó emberként feltartotta Klimajt. A játékvezető második sárga lappal jutalmazta, s ennek kiállítás lett az eredménye.
82. perc: A középpályán a hazai csapat eladta a labdát, majd a vendégcsapat ügyesen ugrattak ki Klimajt a bal oldalon, aki 15 méterről kilőtte a hosszú sarkot, 0—1.
90. perc: Egy gyors vendégakció után a hazai védők nem tudtak felszabadítani, Bencze eszmélt a leghamarabb, aki hat méterről bepofozta a labdát az üres kapuba, 0—2.
Az első félidőben a hazai csapat enyhe mezőnyfölényben játszott, de nem tudta kihasználni a szél adta lehetőségeket. A második játékrészben a Szarvas nagyobb sebességre kapcsolt, és ami nem jött be a Kondorosnak, az bejött a Körös-partiaknak, így a második félidő alapján megérdemelt vendégsiker született. Jó: Varga T., ill. Tóth, Kriska, Somogyi, Bencze.
Halász Ferenc: — Mi két kapufát rúgtunk, a vendégek két gólt. Csak az a baj, hogy bele is törődtünk abba, hogy ilyen balszerencsénk van. Somogyi János: — Helyén volt a fiúk szíve, a Kondoros két kapufát, mi két gólt rúgtunk. A csütörtöki meccs után óriásit változott a fiúk mentalitása. (K. Gy.)
|
|
Kép:
|
Copyright Békés Megyei Hírlap
|
|
Vissza
-------- Webmester: Dzsí öccse 2003 --------
Ajánlott böngészõ: Internet Explorer 6.0
Ajánlott felbontás: 800*600px
Támogatóink:
|
|