Május elsejézni mentünk kedvenc városunkba, Szarvasra (www.szarvas.hu), a túra szomorú emléke, hogy április 30-án a májusfa felállítása közben, egy fiatal srácra ráesett a fa, és szörnyethalt. Az egykor szebb napokat látott (mára szétszéledt) kondorosi csapat jól játszott, de ezúttal nem sok babér termett nekik, hatalmas szélben csak kapufákat rúgtak, a szarvasiak pedig gólokat is. A kondorosi pálya a megyei pályákhoz (kötelező korlát a pálya szélén, amit persze azonnal át lehet lépni, de hát a pszichológia) képest többet tudott, mobil játékoskijáró is volt, ami már-már a legnagyobb olasz stadionokra emlékeztetett bennünket. Ráadásul mobilhangszorók is működtek, így elsőkézből kaptuk a nélkülözhetetlen információkat. A sörkérdést pedig elegánsan oldották meg, üveges sört lehetett kapni, és még kint sem kellett maradni a pályán kívül, mert azonnal műanyagpoharakba át lehetett tölteni. Négytagú szurkolói magunk (újabb hölgyet nyertünk meg a nagy szenvedélynek - igaz ő azóta sem jött) kedvenc helyi szurkolója egy kifejezetten kedves, bár nem teljesen komplett, vagy legalábbis eszméletlenségig szétesett bácsi volt. Összevissza szaladgált a pálya körül és egyszer elkapta, hogy a népes szarvasi vendégseregből valaki bekiabál, hogy „Te buzi, te". Bár alighanem a bíró szexuális orientációjáról volt szó, alkoholistánk valamiért magára vette a sértést. Védekezésképpen odament a szarvasi sráchoz: „Buzi én? 35 éves fiam van Szarvason”. Különítményünk megállapította, hogy ugyan a kedves fiú létezésének van némi bizonyító ereje, de a korát és a lakhelyét irreleváns információnak minősítettük.

Szerzõ: Dzsí