Egy tucat fanatikus megyeszurkernek szerveztem már jó előre a győri eb-meccsekre a jegyeket. A csapat azután a legkülönbözőbb okoknál fogva, alaposan átalakult, sőt végül nem is költöztünk le Győrbe a hétvégére, mint ahogyan azt eredetileg terveztük, de ha ingázva is, az osztrákok és a franciák elleni diadalt azért sokan láttuk. Pénteken az osztrákok elleni meccstől egy picit tartottam, de a franciákat az első körben simán verő sógorok végül nem okoztak gondot a csapatnak. Tetszett az új győri csarnok, remek helyünk is volt, és megyefoci.hu feliratú, illetve magyar válogatott polóinkba burkolózva, a szurkolásunkkal sem volt gond. Az örömbe legfeljebb akkor vegyült üröm, amikor a meccs után (éppen engem fuvarozott a gárda a vasútállomásra) a konvojunk két autója egymásnak csúszott. A vétkes sofőrt, Gabikát legfeljebb azzal tudtam vigasztalni, hogy legalább lesz egy jó sztorink a megyefoci.hu kedves olvasóinak. Így már ő is másképp látta a történteket.
Vasárnap azután újból nekivágtunk a Bp-Győr útnak. Krisztivel és Barival már időben megérkeztünk, a Győr Plazaban vettem is egy ajándékot (Na mit? Természetesen labdát! Azért merem már előre leírni, mert az egyéves unokahúgom szerintem még nem olvassa a megyefoci-hu-t).
Megebédeltünk, Bari még megvívta csatáját egy takarítónővel, amikor a frissen felmosott vécébe betört.
Utána találkoztunk a városházánál a többiekkel. A várost elöntő forralt borosok között vettünk egy pohár bort, majd sétálgattunk a többiekkel. A nagy hidegben hamar kihűlt a forralt bor, ami egy elég morbid párbeszédhez vezetett kis csapatunk tagjai között:
-Én már nem kérem a forralt bort, kidobom.
-Ki ne dobd! Más, hogy örülne a forralt borodnak, add oda ennek a hajléktalannak.
-De már kihűlt!
-Akkor add egy olyannak, amelyik él.
Szóval javában sétálgattunk. Mi legalábbis azt hittük, hogy éppen várost nézünk. Ám a súlyos mínuszban, húsz perc után rá kellett jönnünk, hogy a többiek már a csarnokba vezetnek minket. Ez pusztán azért volt csalódás számunkra, mert a városházánál hagyott autóban voltak a jegyek...
Némi spuri után azért időben beértünk. Miután egy kis trükközéssel becsempésztük a nálunk fellelhető zajkeltő eszközöket is, megcsodáltuk ötletesebb honfitársaink jelmezeit (az Athénban megismert juhász-felszerelés mellett ezúttal a némileg melegebb huszár-dressznek is volt keletje). Szurkolók amúgy is mindenfelől érkeztek és sportszerűtlen felhangok nélkül, remek buzdítást adtak a csapatnak. A franciák kicsit gyengébb csapattal jöttek ezúttal, de azért a remek győzelemhez így is kiváló teljesítmények (a kapusok, Boki, Görbe, Kulcsi mind-mind remek napot fogtak ki) kellettek. Igazán mi sem panaszkodhattunk, ki a szakértő bosszankodásra, ki a norvég bírók hozzánemértésének ecsetelésére, ki a „Támadáááás!!!” bekiabálására koncentrált, de a hangerejét senki nem kímélte. Egyedül Dénes kezdeményezése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ő,a nem sokkal később kezdődő és Kakuszi Tarzan Kókusz barátunk által a helyszínen végigcsodált Pick Szeged-Celje BL-meccsre utalva, „Hajrá Szeged” ordítással próbálkozott.
Hát ezt egyáltalán nem vették át, sőt a skandálásra megnyerni szándékozott egyik huszár még mentegetőzött is: „mi nem is szegediek vagyunk”...

Szerzõ: Dzsí