Régóta szerettünk volna eljutni Törökbálintra. A csapat vezeti a megye I-et, a kupában is menetelnek, legutóbb a Felcsútot verték ki, a szurkolókkal is leveleztünk olykor, színvonalas honlapja is van a klubnak. Ezért aztán vasárnap délután Lórival és Joe Bácsival pillanatok alatt kiugrottunk Bálintra, igaz ott azután azért bolyongtunk egy picit. Előbb az egyik buszmegállóban megkérdeztünk egy nénit: „Csókolom, tessék mondani, merre van a focipálya?” „Tudom mi az, de nem tudom hol van, kérdezzenek meg valami férfiembert”- hangzott a meglepő, segítőkész, ám sok segítséget nem nyújtó válasz. A következő megállóban cigiző pánkokat „férfiembernek” véltük, ám ők alaposan elirányítottak minket, végül csak a harmadik kísérlet után találtuk meg az impozáns létesítményt. Szép erdő mellett, a dombokból kialakult természetes lelátókkal, kivilágítható edzőpályával, földberajzolt TTC felirattal tűnt még hangulatosabbnak a jótalajú pálya. Igaz a nézőtéri hangulaton javíthatna, ha a lelátó egységes lenne, mert éppen középen vannak a kispadok és a klubház, így a nézők több kisebb blokkra vannak osztva. Ahogy megérkeztünk, megvettük a belépőket, a TTC feliratú perselyből megkaptuk a visszajárót, és örömmel láttam, hogy az általunk is olvasott Pest Megyei Sportszelet is kapható. Hiába jár, azért itt is megvettem az ünnepi, századik számot, legyenek friss információink.
Utána beszereztük a szükséges üdítő-, tökmag- és söradagot is. Ahogy fizetni akartam, beleejtettem a százast abba a lavórba, ahol a hideg vízben hűtötték a söröket. „Bocsánat. Ez pénzmosás volt” – szellemeskedtem, és legnagyobb meglepetésemre, elismerő kacagást, nem várt zajos sikert arattam.
A csapatok között valóban volt némi különbség, ám technikás megoldásokat korántsem csak a tabellát vezető bálintiaktól láttunk. Kiváncsian néztük, hogy a Kiskunlacháza Feczesinje az újpesti tinizseni-e, nem ő volt, de veszélyes, technikás langaléta volt, ahogy ügyesen tették-vették a bogyót a többiek is, köztük néhány feltűnő túlsúllyal rendelkező penge. A legjobb az a srác volt, akitől egyszer ellopta egy visszafutó bálinti a labdát, mire hatalmas hangerővel elkezdte szidni a saját szurkolóit, hogy miért nem szóltak korábban, hogy jön...
Az első félidőben a Törökbálint két góllal elment, két csatár oda-vissza eljátszotta a gólpassz-gólszerző szerepeket. Még az első félidőben szépített a Laca, de a sokkal több helyzetet kidolgozó Bálint a második félidőben biztosított. Különösen a legfőbb gólvágó jeleskedett, aki végül négy pontot is kapott a képzeletbeli kanadai táblázaton, mert ha jól láttam két gólja mellett két gólpasszt is szerzett. A Budaörsből visszatérő Csintalan Csabit sokszor láttuk anno az NB III-ban, most csereként állt be, és előbb sajátos gólpasszt adott (gyakorlatilag abból lett gól, hogy ő nem találta el a zsugát), majd a végén azért ő is beköszönt.
Némi ellentétet is felleltünk a helyi erők között, mert a kisszámú lacházi vendégszurkolóval alig volt szóváltás, ám néhány lokál szurker – vélhetően nem előzmények nélkül – alaposan dorongolta egymást. Egy komolyabb bölcsességet is rögzíthettünk: „A biró, olyan mint a tesód, mellédcsapják, oszt el kell viselned” – valami ilyesmi, csak kevésbé szalonképesen.
Háromnegyed hatkor vége lett a meccsnek. Hova megy ilyenkor a megyeszurker? Haza? Természetesen nem, hanem másik meccsre.
Félórával később kezdődött, így hazafelé még benéztünk a Budaörs – III. kerület NB III-as mérkőzésre. Sajnos, egész sokat láttunk még a meccsből. Azért sajnos, mert mire odaértünk egy óbudai srác sérülése miatt a mentőkre várva állt a meccs. A Bognár Gyuriék csapatából lesérült focistát nagy nehezen elvitték (a későn kiérkező mentős, még kellően antipatikus módon valamit pörölt is a rendezőkkel), majd folytatódhatott a műfüves pályán a játék. Legutóbbi Budaörs-Kerület meccsemen még simán nyert a Budaörs, most éppen hárommal bunkózott a Kerület, az utolsó gólt még láttuk. Amúgy jó iramú meccs volt a granulátum-szerű művackon, és a két meccset összehasonlíthatva megállapíthattuk, hogy az osztálykülönbség legalábbis a futómennyiség különbségében azért kijött.
Joggal merülhet fel olvasóinkban a kérdés, hogy nem is értünk labdába. Dehogynem, Bálinton Joe Bácsi és Lóri, Budaörsön pedig Dzsí hozta a kötelező gyakorlatot.

Szerzõ: Dzsí