Végre egy szép napos nap, gondoltuk is Lórival megnézzük az egykor ennél is szebb napokat látott Pénzügyőrt, immár az NB III-ban. Ahogy csúszik egyre lejjebb a gárda, úgy emelkedik a jegyár – állapíthattuk meg, az immár ötkilós belépő megvétele után.
„Azt beszéli már az egész város, hogy újra dübörög a banda” – szólt a hangfalakból a retrozene az egyik legkedvesebb budapesti pályán, hát legyünk őszinték, az egész város aligha a Pénzügyőr csapatáról beszél, de egy komolyabb vendégszurkolói különítménynek hála, egész sokan összegyűltek a Pasaréti úton.
Számunkra a vendégszurkolók szurkolása kábé az egész meccsre programot adott, végig nem jöttünk rá, hogy mit is mondanak. Először azt hittük, hogy valami névről van szó, esetleg Matyi, vagy Manyi. Cseh Matyi nevű kiváló focistára emlékszem, ám a Dunakeszi edzője, Cseh András, nem Matyi. Manyiról meg legfeljebb színészként (Kiss Manyi) halottam, de őt sem a neme, sem a kora nem nagyon engedné NB III-as futballmeccsen fellépni. Igaz színésszel később találkoztunk, mert a meccs végén megjelent „tíz barátja közt” Gyetván Csaba sorozat-sztár.
Más Pénzügyőr-szurkolókkal egyetemben tanakodtunk tehát, hogy mi is a szurkolás tárgya, Lóri barátom azt mondta, hogy Vagyit hall, ami bizonyára a Vasút becézése, én pedig Magyit hallottam, ám magyarázattal nem tudtam szolgálni. Végül csak napirendre tértünk a kérdés felett, azóta utánajártam: „Magyi” az elnevezés, ám kedves olvasók, a név hátterét még mindig nem ismerjük! Tessék megírni nekünk!
No mindegy, amúgy a Magyi jól kezdett, találtak is egy gólt, több volt náluk a karizmatikus játékos, jó volt az alacsony jobbszélső Ádám, összefogott volt a védelem, ahol Varnus mellett életem második Xavérja szervezett. Elől pedig két jókora csatár, nemcsak a méretükkel, de a játékukkal is kitűntek. A Pügyőr ugyan egyenlített, és hajtottak is a fiúk, de a védelem és a kapus együtt olykor megdöbbentően átengedtek a területet a csatároknak, és finoman szólva sem uralták a hátsó frontokat.
Szünetben ismét megcsodálhattuk a Pénzügyőr-pálya utánozhatatlan kolbászformájú fasírozottjait. Nekem anno egy legyűrése is nagy feladat volt, most láttam egy sporttársat, aki rögtön négyet kért ki. A hangfalakból továbbra is a hatvanas évek magyar slágerei szóltak.
A második félidőben a mellettem levő Magyi-hívek körében egyre lesújtóbb vélemény alakult ki a sípos sporttársról. Volt aki szerint a Pénzügyőrt akarta mindenképpen nyeretni, más azt fájlalta, hogy mindig ütemkéséssel fújta be a faultokat, egy biztos: jó embernek nem tartották. Amúgy azért a gyalázása viszonylag visszafogott volt, nőnemű felmenői kevésbé kerültek szóba, és az ellenvéleményt megfogalmazó Pénzügyőr-szurker atyafiakkal sem váltott anyázásba a diskurzus, általában sportszerű maradt a szabályok megvitatása. Kisebb kavarodást váltott ki például, hogy a mérkőzés menetébe ismételten beleszóló lombos fa esetén mehet tovább a helyes ítélet, avagy sípszó és bírói labda. Bevallom nekem fogalmam sincs, azt tudom, hogy a bíró például pályatartozék. Ha például gólt szerez, azt is meg kell adni, ám ha a pályára berohan egy néző és beleér a labdába, akkor bírói labda jön. No, de a fa???
Közben a Magyi-hívek legnagyobb örömére Lőrincz-gólok következtek, ha jól emlékszem a háromból kettőt ő, az elsőt pedig Mundi Viktor szerezte. Nyomott ugyan a Pügyőr, de teljesen meddő maradt a főlény. Még egy szöglet idejére beintett csere okozott némi szurkolói vihart, mert a Magyi-hívek azt hitték, hogy éppen a legrosszabbkor akarja lehozni a mester az egyik langalétát. Természetesen szó sem volt hibáról, sőt, az egykori remek futballista, Cseh András már korábban cserélni akart, majd a szögletnél visszavonta a cserét, azzal is elment pár perc, szó sem volt edzői hibáról. Talán az elveszített mérkőzésnek szólt, mindenesetre a meccs után a hangfalból valami elképesztő német trash metal szám zörgött, ezzel is jelezve, hogy fekete napja volt az addig veretlen srácoknak. Közepesnél nívósabb meccs után a Dunakeszi csapata boldogan jöhetett ki a meccs végén már kórusban „magyizó” vendégdrukkerek elé. Mi ezúttal szokatlanul visszafogottan szurkoltunk, egy-két rendkívül cizellált taktikai utasításra korlátozódott a drukkolás: „Balra! Menjél! Szedd össze!” Ezeket ugyan a zöldeknek mondtuk, ám ezúttal ez a nívós szakmai háttérsegítség sem segített.
Közben nagyokat nevettünk a legváratlanabb pillanatokban. Ennek oka az igazoltan távolmaradó Bari barátunk volt, aki sms-ben számolt be nagy feladatáról. Éppen egy magyar-nigériai vegyes esküvőn tolmácsolt, és fuvarozta a násznépet. Bevallottan gondot okozott neki az ötven pátoszos mondat angolra fordítása, így a „yes or no?” kérdésnél nem sokkal bonyolultabb formulával abszolválta a feladatát. Valójában ezzel is túlteljesített, mert a kedves ibo vőlegény nem is beszélt angolul…
Végül egy döbbenet, meccs után megvettem a Népszabit, olvasom, hogy a tatabányai taxis gyilkosság gyanúsítottja a vérteszőlösi focicsapat legeredményesebb góllővője. Ugye nem kell mondanom, hogy jártunk Vértessomló-Vértesszőlős meccsen...

Szerzõ: Dzsí