Mivel néhány klasszikus megyeszurker újabban igencsak negligálja a meccsrejárást (van aki ezért párezer kilométerrel arrébb is tette a székhelyét) szűk létszámú és autóval nem rendelkező csapatunkkal csak közeli helyszínben tudtunk gondolkodni ezen a hétvégén. Természetesen a belbudai gyerekeknek ilyenkor elsőként a Pénzügyőr-pálya jut eszébe.
A pénteki sportban azután némileg megrökönyödve láttam, hogy szombaton 11-kor van a Tököl elleni rangadó kezdése. Óvatosan tettem azért egy kísérletet péntek éjjel Lórinál, aki legnagyobb meglepetésemre és persze legnagyobb örömömre, azonnal rávágta, hogy bár épp a pénteki éjszakbába igyekszik, mindenképpen támogatja a másnapi meccs-ötletet. Szóval végül nem sokat vacakoltunk (vagy stílszerűen, amely szójáték a meccsen bizony majd minden Pénzügyőr-szurkernek is eszébe jutott: nem sokat tököltünk), kimentünk a meccsre. Kicsit megkésve érkeztünk, a tökmagos néni már éppen csomagolt volna, hogy átérjen a „nagy meccsre” (azt hiszem a Kispest-Újpestre, vagy amikor még én is jártam NB I-es derbikre: a Honvéd - Dózsa meccsre gondolt.) Mindenesetre a néni nagy testület-rajongó lehetett, hiszen egy nap bevállalta a Honvédség, a Rendőrség, na és mindenek előtt a Vám- és Pénzügyőrség szotyola-ellátását. Erre befutott néhány tököli szurkoló is, akik sérelmezték, hogy miért a Kispest-Újpest a nagy meccs, miért nem ez. Egyetértettünk velük, majd ki-ki megvette a csapatszimpátiájának megfelelő terméket, mi szotyolát, ők természetesen tökmagot. Ekkor még furballmeccshez megfelelő terméket választottunk, nem úgy a szünetben, amikor én a korai időpont ellenére bevállaltam a pohár sört (nem is okozott gondot a személyzetnek), míg Lóri hosszas dialógusba keveredett a „tejes kávé” című rendelésével, végül kiegyeztek egy capuccinoban.
A meccs nem sikeredett túl érdekesre, csúszott a talaj, gólhelyzet sem volt sok, az is inkább a Tökölnél. Az első félidőben volt egy lövés, ami akár az idény gólja is lehetett volna, ám inkább kapufa lett, meg a meccs egyetlen gólja, ami végül les lett. Ez utóbbi legalább arra jó volt, hogy a nagyszámú tököli tábor (ahová mi is beültünk) mérsékelten sportszerű tagjai megleljék a public enemy number one-t, vagyis a lest beintő zászlós embert. Kapott hideget-meleget, ahogy az már lenni szokott előkerült édesanya, és a készpénznek kezelt egykori torna-felmentés. Szegényt akkor kezdtem el végleg sajnálni, amikor az amúgy kevésbé agresszív Pénzügyőr-tábor egy vehemensebb tagja is megtalálta, mert a partjelző nem tájékoztatta arról, hogy hány perc van még hátra. Ritka szép egyetértés alakult ki a két tábor között a taccsbíró megítélésében, mégsem volt sportszerű ez a nagy egymásratalálás.
A tököliek a Pénzügyőr-játékosok közül is találtak maguknak céltáblát, a Kiprich Jóskás testalkatú, amúgy a meccsen kifejezetten jól mozgó, és testalkatától függetlenül robbanékony 3-ast malacozták, illetve speciális testalkatára utalva felé hangzott el a „Vedd le a hátizsákod!” felszólítás is. A zöldek puhánysággal éppen nem vádolható csapatkapitánya is fókuszba került, végül a második félidő végén beálló, de így is jó néhány szabálytalanságot és veszélyes játékot begyűjtő sporttárs lett a céltábla. A tököliek sokkal közelebb álltak a győzelemhez, de azért a kapura sokszor ők sem voltak veszélyesek, így a döntetlen megérdemeltnek tűnt. Mindenesetre semmiképpen sem a nézők által leginkább valószínűsített okok állhattak a háttérben, amelyet ki-ki aszerint fogalmazott meg, hogy éppen mennyire van tisztában a Vám- és Pénzügyőrség feladatival. Egy szofisztikáltabb szurker azt vélte, hogy a sípmester bizonyára vámmenmtesen akar behozni egy Opel Corsát. Egy kevésbé szofisztikált szurker szerint meg rá akar kerülni a leendő magyar kéteurósra. Szerintünk nem fog.

Szerzõ: Dzsí