Idén kicsit nehezen indul a szezon. A télies idojárás miatt sorra maradnak el a fordulók, a megyemeccsre kiéhezett szurkerek így a szuk kínálat, na és a már-már elvonási tünetekkel járó meccséhség miatt NB-s mérkozésekre kényszerültek. Na de ne szaladjunk ennyire elore, hiszen a március 19-i premier elott Almival megpróbálkoztunk Svédországban és Dániában is a meccsnézéssel, mondanom sem kell, sikertelenül.

Malmö
Szerencsére a Wizzair malmöi járata is azon relációk közé tartozik, amely tökéletesen alkalmas egy pár napos kirándulásra, reggel megy a gép, este jön. Aludni ugyan nem lehet sokat elotte, de olyan hamar kiér, hogy Malmöben még nekünk kellett várni a turista iroda nyitására. Szállodát a malmöi futballstadion toszomszédságában foglaltam, ami ugyan jól hangzik, de a döntésben azért az árképzésük is tényezo volt. Hozzá kell tenni, hogy még a város legolcsóbb szállodájában is valahogy belefért a kaviáros-lazacos csodareggeli minden nap, ami meghatározta a napok megfelelo indulását. Utunk elott többen (elsosorban útikönyvek) nyugtattak minket, Malmö nem hideg, nem ismerik a havat, ott a Golf-áramlat, enyhe az ido. Vigyázat, hazudnak. Most legalábbis mínusz 15-ben érkeztünk, igaz vakító, gyönyöru napsütésünk volt végig.
Be is öltöztünk sarkkutatónak, ami teljes döbbenetet váltott ki a helyi erokbol, akik inget, zakót, kiskabátot, miniszoknyát hordtak, és láthatóan nem fáztak. Minket legalábbis orültnek, olykor pedig hajléktalannak néztek. Legalábbis utólag ezzel magyaráztuk azt a kedves gesztust, amikor egy svéd hölgy beinvitált minket egy házba, ahol az Üdvhadsereg levest oszt. Állóképességünket dicsérendo, meg kell jegyezzem, nem éltünk a levessel. Szóval a szállodánk ugyan éppen a Malmö FF gyönyöru stadionja mellett volt, ám sajnos hamar megtudtam, hogy a svéd bajnokság tavaszi szezonja csak áprilisban kezdodik. Ez komoly trauma volt, de amúgy nagyon ajánlom a helyet mindenkinek.
Malmö legnagyobb vonzereje, hogy a parkokban rengeteg tengeri és nem tengeri madár szaladgál, amelyek gyakorlatilag kézbol esznek, egyáltalán nem félnek az emberektol. Vannak múzeumok, festmények, tengeri cuccok, muszaki kiállítás (egyik vezeto darabaja egy Trabant), állatok, halászkunyhók, itt található a legmagasabb svéd ház, van kis terrárium (a majmok szabadon ugrálnak, egyikük a szemünk láttára ürített szegény papagájra), designbolt, remek vendéglok. Utóbbiakra azért nagyon nem szabad rácuppanni, mert minden iszonyatosan drága, a helyi vásárcsarnokban találtunk például egy menzás hangulatot árasztó kockás abroszú Johann P nevu éttermet, na az egyenesen döbbenetesen drága. Mondjuk a kaják minosége azért némi magyarázatot adott az árakra.
Minden a központi pályaudvarról indul, 30 perc alatt át lehet érni a varázslatosan szép Koppenhágába, 10 perc alatt pedig a gyönyöru dómmal ellátott hangulatos egyetemi városba, Lundba. Viszont kedves szurkerek figyelem! Svédországban szesztilalom van, a boltokban nem kapható alkohol, csak valami sörnek csúfolt, csökkentett alkoholtartalmú lötty, gondolom a meccseken még a konyakos meggy is csak 500 méteres sugarú körön kívül kapható.

Koppenhága
Koppenhágában a legjobban a Nyhavn csatornapart (színes házak, vendéglok) tetszett, de meggyozo a minisztériumok, a királyi család lakhelyének puritanizmusa. A kis hableány elég randa ipari környezetben fekszik, de azért ellátogattunk oda ugyanúgy, mint a Jylland Posten újság székhelyére. Csak remélni tudom, hogy a következo hetekben nem fognak Teheránban, Damaszkuszban és Dzsakartában megyefocis zászlókat égetni és megyeszurkerek életét veszélyeztetni. Illetve, csak részben remélem, mert talán jó reklám lenne. Megnéztük a Guinness rekordmúzeumot és az erotika múzeumot. Elmentünk a Christiania negyedbe, amit hippik által alapított szabad városnak ír le útikönyvünk. Valójában ilyen lehet egy kokemény bronx-i drogtanya, a dealerek a felgyújtott szemetesek körül melegednek, póráz nélküli pitbullokkal rohangálnak és néha felbukkanak a Politi feliratú rendorök, a biztonság kedvéért hatosával. Koppenhágában még szurkolókat is láttam, illetve a tévében a Viborg-Slagelse noi kézilabda BL-meccset, de sokkal több sportélményünk itt sem volt.
Amúgy minden szervezett, a vonatok másodpercre pontosan (nem vicc) indulnak, lehet, hogy nem is ember vezeti oket??? A koldusok (vannak azért) szinte elegánsak, itthon elmehetnének egy multi informatikusának és most nem a hazai it-guruk kinézetét akartam ekézni.
Magyarokat gyakran hallottunk, hiszen ki másnak jutna eszébe télen északra kirándulni, mint a Wizzair-járatra rárajtoló honfitársainknak?

Budafok
Hazaérkezve a meccsmentes utazásról, azonnal a hétvégi meccskínálat böngészésébe fogtunk szurkertársaimmal. Döbbenten tudtuk meg, hogy a megyei fordulók még nem indulnak (hol marad minden megyeszurker álma a globális felmelegedés ilyenkor???), szégyen, nem szégyen, de NB II-es meccset választottunk. Az már csak az utólagos kronológia része, hogy ráadásul tévedtem, nem a teljes forduló maradt el, csak a kiválasztott Dunaharaszti-Törökbálint rangadó, így találhattunk volna megyemeccset is boven.
Valaha, az NB I-ben kieso helyen tanyázó csapatok elleni meccseken énekelte némi kárörömmel a Fradi-tábor, hogy „NB II Nyugati csoport, NB II Nyugati csoport”, ma már olyan meccsekre szoktam járni, ahol ez az osztály bizony a feljutási álmok netovábbja. Sajnos a közlekedés megtréfált minket, lezárt Margit-Híd, a Balatoni út felújítása, szóval lemaradtunk a kiszemelt Budafok-Baktalórántháza elso öt percérol. Vagyis gondolom nem maradtunk le semmirol, mert az elso félido úgy ahogy van, felejtheto. Budafokon amúgy szép nagy komplexum van, gyönyöru lelátós stadion, illetve mufüves pálya, ahol a mostani meccs volt. A büfében megpróbáltunk szotyit venni, mire ezt a választ kaptuk: „Szerencsére azt nem árulunk, még összeköpködnék a pályát”. Hát jó, irány a pálya. Amit találtunk: feltunoen nyugodt szurkolótábor, a távoli Baktalórántházáról csak páran jöhettek „Bakta” feliratú transzparensük mögé húzódva. Az öltözo olyan messze volt a pályától, hogy a csapatok a szünetben a pályán ücsörögtek. A legjobb beszólások így a kopasz partjelzotol érkeztek, aki kiszúrta magának a hazai 2-es és a vendég 16-os külön párviadalát. Elobb csak bekiabált: „2-es, 16-os kezeket letenni”, ám az igazi derültséget az a dörgedelme váltotta ki, amikor ügynöki erényeket csillogtatva beüvöltött: „2-es, 16-os, figyelem magukat”. A mellettünk álló bácsikát a hazai kapus hozta ki a sodrából, aki egy Budafok-kapufa után a helyzetet elpuskázó csatárnak biztatásul annyit mondott: „Nem baj”. A kisöreg ezután minden hazai hibánál ordított a kapussal: „Ez se baj, mi?”, vagy „Na mi ez, ha nem baj?”. Egyszer azután o is elhallgatott, mert szép emelt góllal vezetést szerzett az addig számomra egy kicsit ötlettelenebbnek tuno hazai gárda. Utána már csak egy izgalmasabb esemény volt, egy baktai szabálytalanság után vagy öten rontottak a játékosra, kisebb kakaskodás, talán kicsit több lapot is kioszthatott volna a mester, de azt hiszem csak egy sárga villant. A szokásosnál sokkal csendesebben szemléltük a nem túl érdekfeszíto meccset. Ugyan egy méretes lyukatrúgásnál „taktikai luft” beszólásommal arattam némi (bevallom igen szerény) sikert, míg Heni és Bari furcsa párbeszédét érdemes feljegyezni.
Heni: Melyikek a lilák?
Bari: Azok a bírók.
Heni: Úgy értem melyik csapat.
Bari: Egyik se, vedd le a napszemüveget.
Megnéztem, tényleg lilás volt benne a vendégcsapat kék meze.
Ettol eltekintve Bari szinte végig a játékosok frizurájával volt elfoglalva. Megfigyelte, hogy a téli kihagyás után elterjedtté vált a 2004-es David Beckham kollekciót idézo tengerimalac-frizura. (lásd képes beszámolóinkat). A bírók körében is vannak persze divathullámok, a hajatlanságáról híres Collina bírót másolják eloszeretettel a sporik.
A gyengébb derbi lehetett az oka annak a súlyos hibámnak, nevezzük talán idény eleji figyelmetlenségemnek, amikor egy ígéretesen felém guruló labdába nem tudtam belerúgni, mert rossz résen próbáltam kidugni a lábamat a korlát mögül. Ez bizony komoly mulasztás volt, no de sebaj, jövo héten talán már valódi megyemeccsen bizonyíthatunk.

Szerzõ: Dzsí