Régi nagy álmunk teljesült, végre megnéztük kedvenc városunk csapatát otthoni környezetben, gyönyörű fű és Horthy Miklós építette szép lelátóról. A meccs sem volt rossz, ezúttal két idősebb szarvasi szurkoló (vélhetően egy házaspár) keltette fel leginkább a figyelmünket, a szolid kinézetű bácsi hatalmas hangerővel osztotta az észt, és a második félidőre a madárhangú nénike is mind gyakrabban süvített be egy-egy „Hajrá Szarvas!”-t. Engem az öreg megtréfált, mert egyszer az egyik kopasz játékosnak azt mondta, hogy „Bravó Cibere”. Megörültem, hogy ismerem egy játékos nevét, elkezdtem lelkesen ciberézni, hamarosan kiderült az öregnek mindenki Cibere, így én inkább visszavettem, azt hittem ismer egy játékost, de azért az én segítségemmel senki ne újítson nyelvet!
Külön hatalmas sikernek könyvelhettem el két találkozásomat a helyi keménymaggal. A klubházban szünetben arról diskuráltak, hogy hol van Hetényegyháza, a pár napja Kondoroson megszerzett információimat határozottan átadtam, innen hivatkozási pont lehettem. Ennél is nagyobb siker volt, amikor a második félidőben egy szarvasi támadást átlátva, beüvöltöttem, hogy "megy a jobb", mire vagy négyen elkezdtek üvölteni, hogy add jobbra! Az élet apró sikereként éltem meg. A ceglédiek végül betaláltak egy szabadrúgásból, egy perc múlva azonos szögből a szarvasiak kapufát lőttek, elmaradt a hazai pontszerzés. Azért az arborétumot még azoknak is érdemes itt megnézni, akik az egyéb szarvasi csemegéket nem ismerik, mint például a Pavilon (Azték) szorakozóhelyet, amelyet különítményünk általában zárásig szokott tesztelni.

Szerzõ: Dzsí