Pünkösd, háromnapos hétvége, és Győr-Sopron-Moson megyében még nem is láttunk meccset az idén, könnyű volt a döntés, irány Győr! Ugyan az nem hangzott túl biztatóan, hogy folyamatos esőt és 10 fok körüli hideget ígértek júniusban, de később ebbe is beleszoktunk, és már nem csodálkoztunk, hogy egy nyári túrán az a fő kérdés, hogy melyik kabátot vegyük fel aznap. Több ígéretes rangadót is kijegyzeteltem, és némiképpen szomorúan állapítottam meg, hogy a bajnokság vége felé már azonos időben kezdődnek a forduló mérkőzései. Ez ugyan remek módszer lehet a bundázás ellen, de szegény megyeszurkerek így csak egy meccsre juthattak el.
Szombat délelőtt bécsi shoppingolással kezdtünk, ami eleinte inkább Almi és Heni kedvére való program volt, igaz amikor egy hatalmas cipőboltban apró bőrlabdákat találtunk, már nekem is jobban tetszett. A biztonsági őr hölgynek már kevésbé, mert amikor Bari lefotózta volna a rendkívül technikás labdázásomat, megtudhattuk, hogy ez tilos. No, nem a labdázás, hanem a fotózás miatt pirított ránk.
A teljes megyei első és másodosztályú meccskínálat nálam volt kinyomtatva, a meccsválasztást végül az döntötte el, hogy Bécsből hazafelé tartva, hol ér minket a 17. órai kezdősípszó. Lébényig jutottunk. A helyi fagylaltárus ugyan meglepődött, amikor Heni a focipálya felől érdeklődött, vissza is kérdezett, hogy „A zenés mulatságra jöttök?”. „Nem, hanem a meccsre” – érkezett a határozott és öntudatos megyeszurker-válasz. Meg is találtuk a gyönyörű, erdei pályát, és megnéztük a kissé vérszegény, valóban a tabella második vonalára jellemző Lébény – Győrladamér meccset. Arról érdekes vita bontakozott ki, hogy a mérkőzést vezető bírói hármas milyen nemű. Amikor kiszúrtam, hogy hölgyek vezetik a meccset, egy győrladaméri társaságból ellenvélemény is érkezett, ők úgy látták, hogy férfi a bíró, valaki pedig úgy vélte, hogy „a kettő között”. Azt hiszem a bírói hármast illetően a megoldás 2 nő, 1 férfi volt.
A pálya melletti büfében (stílszerűen a Pálya Büfében) hatalmas adag gulyás rotyogott, sajnos nem nekünk, hanem a meccset követő esküvői partira készültek. Közben éppen eldőlt az NB I-es bajnokság, mivel a ladaméri edző telefonon megkapta az eredményeket, némi izgalom suhant végig a pálya szélén, de minket ezek a drámai fordulatok kevésbé érdekeltek, szemünket továbbra is szigorúan a lébényi pályára vetettük. Illetve egy furcsa történetre, amit a mellettünk levő szurkerek ecseteltek: „agyoncsapta a faterját, azt hitte megdöglött, ezért vette be a mérget, pedig élt”. A szívderítő kedves családregény további részleteit nem ismerhettük meg, a lányok jól elszórakoztak az elszenvedett szabálytalanságok után felüvöltő és összecsukló futballistákon, majd néhány remekbeszabott fotót még elkészítettünk, például a „Hajrá Lébény” felirat kovácsolt vasról, illetve a lébényi fűnyírótraktor beszerzésének hiteles történetéről, majd hazaindultunk. Mint a túra során sokszor, ezen az estén is kiadósan megkajáltunk, és mint a túra során mindig, ezúttal is Bari gondoskodott arról, hogy a saját adagja mellett a csak félig elfogyasztott lány-kaják se vesszenek kárba.
Vasárnap ismét Bécs (Leopold Moseum, Hundertwasser ház, kétórás ebéd), illetve Ásványráró (Schiele és Klimt után itt gólyát is láttunk), majd Hédervár volt a program. Szigetközi sétáink során a szúnyogok alaposan bekajáltak belőlünk, engem például nyakoncsíptek. Az ásványrárói, villany-világítással ellátott pályán őszintén elcsodálkoztam, hiszen a csapat csak a megye II. utolsóelőtti helyén tanyázik, de általában is a Győr környéki falvak igen gazdagnak tűntek. Legnagyobb szerencsénkre, az előző nap futballozni látott Győrladamér falun is keresztülmentünk, igaz szégyenszemre nem kerestük fel a futballpályát.
Hétfőn azután Pannonhalma, Csesznek és ázás a győri termálfürdőben volt a program. Az apátság és a várrom természetesen lenyűgöző volt, de magam igazán az Écsi KSE és Bakonyszentkirály futball-pályáinál jöttem lázba, és ha meccs nem is volt, azért legalább megörökítettem a gyepet.
Veszprémvarsányban remeket ebédeltünk. Mellettünk hatalmas motoros társaság fogyasztott, és talán a marcona férfiakon edződhetett a pincérnő is. Mi legalábbis ezzel magyaráztuk, hogy amikor Almi odafordult hozzám: „Bumbus, adsz édesítőt?”, a pincérnő fel se nézett, csak készségesen válaszolta, hogy „igen, hozom”. Már csak ezért is megérdemelte volna a borravalót „Bumbus”, de amúgy a cigánypecsenye tényleg kiváló volt.
Hazafelé azután a bekötőút torlódását igyekeztünk elkerülni, amikor is elkövettem életem eddigi legcikibb térkép-malőrjét. Borzasztó lelkesen magyaráztam, hogy milyen egyszerű Budaörsről átkeveredni Budakeszire, simán elkerülhetjük a dugót. Bizonygattam, hogy lesz egy nagy út, mert a térképen ugyanolyan vastag, mint az autópálya. Egyszercsak vége lett az általam kiválasztott utcának, akkor derült ki, hogy az a vastag barna vonal, amit én főútnak néztem, Budapest közigazgatási határa volt.
Na bumm, tévedni emberi dolog.

Szerzõ: Dzsí