Lórival igazi hétvégi megyekirándulást tervezgettünk, azután végül úgy alakult, hogy beszűkültek a lehetőségeink, maradt a szombat délután, és maradt a már jól bejáratott Pénzügyőr-meccs. Előbb kissé csalódott voltam, hogy nem jutunk el valami remek megyei derbire, de ahogy beleolvastam magam a meccsbe, egyre lelkesebb lettem. A Duna-csoport tabellájának elején ugyanis pont ez a két csapat állt, ráadásul megtaláltam a Tamási kemény mag, a sárga ultrák fórumát az indexen, sőt a Pest Megyei Sportszeletben is elolvasgattam, hogy bizony, ezen a harmadosztályú szinten szokatlanul „kemény” ez a bizonyos mag. Természetesen a fórumból az is kiderült, hogy most is jó néhány vendégszurkoló érkezése várható. Lórival így meg sem lepődtünk, amikor a pályához érve már mindenhol sárga pólós ultrákat láttunk, a Pénzügyőr valószínűleg szervezői annál inkább, mert a kezdés előtt öt perccel elfogyott a jegy. A szaki nagyon helyesen járt el, és ingyen engedte be a népet. Bár állandó rémálmom a kezdés lekésése, de egyszer jól jött ki a „kicentizés”. A vendégszektorban foglaltunk helyet, és hamar meggyőződhettünk arról, hogy ezen a meccsen valóban lesz „élet” a nézőtéren is.
A Pénzügyőr meccsek egyetlen állandó rendbontója, egy folyamatosan magyarázó, 30 kilós alkoholista bácsi, egy kicsit perlekedett ugyan a Tamási-fanokkal, de azután szomorúan konstatálta, hogy ma aligha ő szolgáltatja a show-t, így elég hamar hazakullogott.

Valamivel jobban kezdett a Pénzügyőr, elég hamar volt is egy tizenhatoson belüli szabálytalanság, amit a bíró mindenképpen rosszul ítélt meg, mert szabadrúgást fújt. Méterrel belül volt, vagy tovább, vagy tizenegyes volt, de ez semmiképpen sem. Volt még egy ziccere is a hazai zöldeknek, de azt kihagyták. Sajnos sokáig nem élvezhettük, a fanatikus szurkolói füleinknek oly kedves szurkolói dalokat és Tamási-biztatást, mert kábé a második perctől fogva már rettentően kellemetlen hangok is keveredtek a szurkolásba. Egy borzalmas hangon sipító hölgy éppen mögöttünk, míg egy ritka kellemetlen középkorú csávó pont mellettünk ült, ő a második félidőben sárga biztonsági szolgálat mellényben tűnt fel, ám természetesen nem a rendért felelt, csak ordenáré trágárságait variálta. A legkellemetlenebb jelenség azonban vörös fejjel a korlátnál állt, „Tibi” lendületből köpködött, és egyetlen elfoglaltsága az volt, hogy az éppen kipécézett játékosnak, vagy a partjelzőnek üvöltsön. Talán leginkább a fejszőrzettel lehetett kiakasztani, mert a zöld játékosok közül egy kopasz és egy punk idegesítette a legjobban, utóbbi ezen sportszerű önuralommal jóízűen mosolygott. Lórival elgondolkodtunk, hogy vajon mi késztet egy embert arra, hogy 5 percig ordítson a partjelzővel azért, mert az állítólag rálépett az oldalvonalra. Megfejtést nem találtunk, így továbbra is szent tisztelettel néztük a one-man show-t. Sajnos, a sárga ultrák is csak a legpenetránsabb esetekben pisszegték le a hangos élőlényt, ami a Pénzügyőr-pálya ritka nyugodt alaptermészetű közönségében erős ellenszenvet váltott ki a Tolna megyeiekkel szemben.

A Tamási egy jó kontrából szép gólt talált, mi pedig a 46. percben elindultunk, mert úgy ítéltük kellően sok szomjas ember van ezúttal jelen, így érdemes helyezkedni ahhoz, hogy lehessen csapolt sört szerezni. Ezzel persze elkövettük azt a súlyos hibát, hogy lemaradtunk a Pénzügyőr egyenlítő góljáról. 15 perc alatt végre nem kellett a focira koncentrálni, Lórival átbeszéltük a magyar politikai élet, és a világ aktuális problémáit, majd a sikeres világ-megváltás után visszamentünk a „katlanba”.

Járt utat járatlanért el ne hagyj jelszóval szünet után is az ultrák mellé ültünk, és milyen kiszámíthatatlan az élet, a sokkal izgalmasabb második félidőben sokáig sokkal csendesebb volt a vörös fejű ember, talán a sörszint csordult túl „az alkoholtól még erősebb vagyok” állapotból, a „minden mindegy” katatoniájáig. Később persze még felélénkült. Tamási újból gólt szerzett, kifejezetten jól is játszott ebben a periódusban, támadtak és sokszor nagyon ügyesen tették-vették a golyót, elsősorban a hajmentes csatárokon látszott, hogy pengék. A sporik talán a meg nem adott Pénzügyőr tizenegyest kompenzálták, talán a szurkolókat büntették, vagy csak rossz napot fogtak ki, de egyre gyakrabban tévedtek a mezőnyben a Tamási ellen, ami az őket csak „adócsalóknak” tituláló szurkolókban egyre elkeseredettebb indulatokat váltott ki, pedig még hátra volt a feketeleves. A mérkőzés ugyanis a második félidő közepén két elkerülhető gól (egy sebtiben elvégzett szabadrúgás utáni zavartalan fejes, illetve egy tizenegyes) révén megfordult. A vége baromi izgalmas volt, a Tamási két kapufát is szerzett, tiszta helyzetben kapus mellett jobb kapufára gurított egy sárga, majd szép fejes után csattant a keresztléc, de nem sikerült az egyenlítés. A sárga ultrák előtt álldogáló nyugdíjas rendező bácsinak szerencsére nem volt dolga, bár azt még hallottuk a sporttelepet elhagyva, hogy néhány vendégszurkoló a bíróval kommunikál, és mivel ez az utcán is hallható volt, elárulhatjuk, ez a vélhetően erősen egyoldalú kommunikáció nem volt a legnyugodtabb hangvételű.

Szerzõ: Dzsí